TIBETI TERRIER A NAPSUGÁR MOSOLYA!

 

 

A hőség hatása

 

Táplálás

 

 

A FARKASÉTVÁGYTÓL A KUTYAÍZLÉSIG

A kutya táplálásának aranyszabályai tulajdonképpen évezredekkel ezelőtt alakultak ki. Az ókori Rómában élt a hírneves tudós, Marcus Terentius Varro, aki Kr. e. 116-ban született és 27-ben halt meg. Bámulatosan sokoldalú és termékeny szerző volt. Számtalan könyvet írt, s ezek közül a De re rustica című művében, mely a mezőgazdaságról és az állattenyésztésről szól, terjedelmes teret szentel a kutyáknak. Ír a táplálásukról is, hangsúlyozván: "Eleségük közelebb áll az emberéhez, mint a birkáéhoz, mivel megeszik a konyhai maradékot és a csontokat, nem pedig a füvet és a levelet." Azt tanácsolja, hogy a kutyát árpakenyérrel kell etetni, leginkább tejbe áztatva. Javasolja csontlevest és a tört csontot is, amely "erősíti a fogakat és tágítja a szájat".

Néhány évszázaddal később Alfred Brehm, Az állatok világa című művének egyik magyar kiadásából megtudhatjuk, hogy a kutya elesége az emberéhez hasonlóan állati és növényi anyagokból áll, amelyeket nyers vagy előkészített állapotban egyaránt elfogyaszt. Mint eredetileg húsevő állat, a húst és a csontokat kedveli leginkább. Tulajdonképpen azt eszi, amihez hozzászoktatják, és így gyakran előfordul, hogy a hozzá nem értő gazda hús- és mészsókban szegény táplálékon tartja növekvő ebét, amely rövidesen angolkóros lesz.

A cukrot és a cukrozott ételeket is hamar megkedveli az állat, és az ilyen kutya minden édes táplálékot, sőt szeszes italt is elfogyaszt. A kóbor kutyák a gyümölcsöt sem vetik meg. Különösen a körtét, a szőlőt, a szilvát szeretik. Kedvenc táplálékuk a szemes kukorica, a földimogyoró, a dió, a kendermag, melyet fogaik között összeropogtatva kebeleznek be.

A dögöt a kutya felettébb kedveli - olvashatjuk Brehm művében. Még a legjobban nevelt és agyonkényeztetett házikutya is mohón felfalja az emberi és állati ürüléket. Mielőtt táplálékát megkóstolná, előbb megszagolja azt, és csak azután fog hozzá elfogyasztásához.

Érdekes módon napjaink táplálkozástudományának kutatási eredményei sok tekintetben inkább megerősítik, mint cáfolják Brehm megállapításait...

Farkasétvágy: A tájékozott olvasó bizonyára jól tudja, hogy az utóbbi évtizedekben egyértelművé vált: kutyáink őse a farkas. Nyilvánvaló hát, hogy nem beszélhetünk a kutya táplálkozási szokásairól anélkül, hogy ne ejtsünk néhány szót a farkas táplálék-felvételi viselkedéséről.

Azt eszi, amihez hozzászoktatják  

 

A vadon élő állatok táplálkozási szokásait - ilyenformán természetesen a farkasét is - az élelembőség és az éhínség felváltva irányítja. Ennek a két végletnek a nyomai egészen napjainkig fellelhetők kutyáinkban is. A legtöbb eb, ha nagyobb mennyiségű élelemhez jut, az egészet tüstént felfalja. Ha az állat annyit eszik, amennyi csak belefér, előbb-utóbb elhízik. Ugyanakkor a kutya akár 2-3 hétig is éhezhet minden komolyabb következmény nélkül.

A farkasok és a kutyák szinte teljesen azonos módon táplálkoznak, akár szilárd, akár folyékony eleségről van szó. A farkas és a kutya s állva eszik; farkát lefelé lógatja, és nyelvével lefetyeli a folyékony ételt vagy vizet, miközben meglehetősen nagy zajt csap. Ha szilárd táplálékot fogyasztanak, az élelem egy részét fogaik közé szorítják, majd elengedik, hirtelen utánakapnak, és a szájüreg hátulsó részébe továbbítják, azután gyorsan lenyelik. A csontot és a nagyobb húsdarabokat hasonfekvő helyzetben eszik, két mellső mancsuk között tartják és szemfogaikkal darabokat szaggatnak ki belőle, majd zápfogukkal szétrágják.

Azt írtuk, hogy a farkas húsevő állat, s mint ilyen, gyomra - testméretéhez képest - igencsak nagy mennyiségű táplálékot képes befogadni. Alaszkában egyszer megfigyeltek három farkast lakmározás közben. A terítéken egy karibu borjú teteme szerepelt, amelyből rövidesen nem maradt más, csak a két mellső láb, a nyak és a fej. Szőröstül-bőröstül megették az egész állatot. Fejenként mintegy 9 kilogrammot faltak fel! Olykor azonban valószínűleg még ennél is többet esznek - hosszabb koplalás vagy erős iramú üldözés után.

Gyomruk igen rugalmas, és akkorára tágulhat, mint egy óriási görögdinnye. Bélcsatornájuk viszont rövid; testhosszuknak mintegy 2,5-4-szerese. Összehasonlításul: a növényevők bélcsatornájának hossza eléri a testhossz 15-20-szorosát! Nyilvánvaló, hogy ez a nagy különbség a húsevők táplálkozásmódjából fakad. A növényevő állatnak viszonylag könnyű a dolga, hiszen a takarmány állandóan "kéznél van" így a nap 24 órájából legalább 10-15-öt igen kellemes elfoglaltsággal, evéssel töltheti. Ezzel szemben a ragadozó - esetünkben a farkas - csak akkor jut eledelhez, ha rámosolyog a vadászszerencse, és a zsákmányolási kísérlet sikeresen végződik. A préda természetesen hús, ám a ragadozóknak is szükségük van növényi tápanyagokra. Ezt kétféle módon szerezhetik meg. Egyrészt úgy, hogy elfogyasztják az áldozat vérét, másrészt úgy, hogy felfalják a préda beleit, amelyek általában bőségesen tartalmaznak növényi anyagokat is.

Az olvasó mostanság már valószínűleg eljutott arra a pontra, hogy elege van az elméletből. Elvégre zsörtölődik magában, egy "könyvtől" - főként annak a táplálkozásról szóló fejezetében - nem etológiai vagy biológiai eszmefuttatásokat vár, hanem azt, hogy kiderüljön belőle: miképpen főzzön kedvence szája íze szerint, hogyan szerezhet nap mint nap jeles gasztronómiai örömeket ebének. Az elvárás jogos, s a kérdés most már csak az, hogy lehet-e egyáltalán a kutyák szája íze szerint főzni, lehet-e négylábú barátainknál ízlelésről beszélni?

Kutyaízlés...

Sajnos, nem sokat tudunk az olyan ragadozó állatok utódainak ízléséről, amelyek hozzászoktak ahhoz, hogy gyomrukat gyorsan töltsék meg, méghozzá eléggé nagy ételdarabokkal. S habár nem vitás, hogy a hosszú évezredek során a kutya táplálkozási szokásai alkalmazkodtak, igazodtak az emberéhez, mégsem mérhetjük azonos mércével az ember és a kutya élelmezési igényeit. Tartsuk hát szem előtt, hogy kedvencünk táplálkozási szokásai bizonyos fokig hűek maradtak vad őseiéhez.

Az erősen fejlett ragadozó fogazat például nem krémes, gesztenyepüré, csokoládé fogyasztására való! Arról se feledkezzünk meg: a kutya bélrendszere - rövidsége miatt - nem alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségű növényi táplálékot hasznosítson. Ezzel szemben gyomorsavai bármekkora húsdarabot is megemésztenek, és tökéletesen felbontanak. Gyomra könnyebben emészti meg a húst, mint minden más háziállaté, és ez nem véletlen, hiszen - húsevő ragadozó! 

 

Kövér kutya

Az is nyilvánvaló, hogy az ember ízlését elsősorban a szeme (a látása), a kutyáét viszont az orra, vagyis a szaglása befolyásolja. Már Brehm néhány oldallal előbb idézett művében is olvashatunk utalást arra, hogy az állat minden ételt megszimatol, mielőtt megkóstolná. Amennyiben tehát kutyánk ízléséről beszélünk, akkor mindenekelőtt szagízlésére kell gondolnunk, és ez bizony igencsak eltér a mi ízlésünktől, gusztusunktól. Ez a magyarázata annak, hogy az eb olyasmiket is elfogyaszt, amit az ember undorítónak, sőt egyenesen felháborítónak talál. Mindenfajta étel, még a romlott, sőt az előzőleg már "megemésztett" is a legnagyobb gasztronómiai gyönyörűséget jelenti a számára. Meglátogatja hulladékhalmok bomló ételdarabjait, a dögtől sem riad vissza, és olykor megeszi az állati vagy emberi ürüléket. Gyakran minden megkülönböztetés nélkül iszik a szennyes és bűzös pocsolyákból csakúgy, mint az eléje tett friss, tiszta vízből. A Távol-Keleten a pária ebek - de mindenütt a világon a rosszul tartott kutyák -, amelyeknek csak félig-meddig van, vagy egyáltalán nincs gazdájuk, még ma is a kiszórt szemétből táplálkoznak.

Mit mondhatunk erre? Gusztus dolga! Ízlés vagy szokás kérdése? Nyilvánvaló, hogy ősi, öröklött ösztönökről van szó, hiszen a hulladék, a dög, az ürülék mind-mind természetes táplálék volt a vadkutya számára. S miután a természetben nem minden vadászat jár eredménnyel, a szükség, a kínzó éhség megtanította kutyát, illetve elődeit arra, hogy ne legyen válogatós. Ugyanakkor egyáltalán nem nehéz elkényeztetni sem, ha mindig olyan ételt adunk neki, amit nagyon szeret. Általában megkülönböztetett figyelmet fordít a húsra vagy a fűszeres pástétomokra. Kedvencei közé tartozik a máj, az egyéb belsőségek, a csirkehús, sőt a hagyma és a fokhagyma is. A macskával ellentétben nemcsak a friss húst kedveli, hanem a kissé romlott darabokat - ezzel egyes szakértők szerint D-vitamin hiányát próbálja pótolni.

A megfigyelések szerint a kutyának egyébként igen gyors az ízérzékelése. A kedvére való falatokat szinte azonnal lenyeli, nem úgy, mint az ember, aki minél finomabb az étel, annál komótosabban ízlelgeti, vagy a macska, amely ugyancsak lassan fogyasztja el a nyalánkságot. Nem lehet tudni, hogy a kutyának ez a tulajdonsága nem árulkodik-e fejlettebb "ízlelésről"....

Kutyánk tehát - ha megengedjük neki - válogatóssá válhat, egyértelműen kimutathatja tetszését vagy undorát egy-egy étellel szemben. Ez azonban csak addig "érvényes", amíg nem koplaltatjuk az állatot. Ha alaposan kiéheztetjük, utána minden bizonnyal jó étvágygyal nekiesik annak az eleségnek is, amiről azt hittük, hogy számításba sem jöhet.

Ebben a kérdésben egyébként nem árt, ha a gazda következetes és szigorú. Ugyanis a lakásban tartott kutya java része rendszerint éppen azért hízik el, mert jóval több ennivalót kapnak, mint amennyi a létfenntartásukhoz szükséges. Ritkán, de elfordul, hogy az elhízás öröklött hajlam miatt alakul ki. Mindenesetre jellemző - és általános - klinikai tapasztalat, hogy nagyon sok kutyát kezelnek túltápláltság, és alig-alig néhányat hiányos etetés (soványság) miatt.

Az etetési kísérletekből és a gyakorlati megfigyelésekből egyaránt tudjuk, hogy elsősorban a háziasított állatok híznak el. A következtetés kézenfekvő: a háziasítás elnyomja a félelmet; "kényelemtudatot" és biztonságérzetet kelt. A vadon élő állatok között ritka a kövér; az ilyen példány nem sokáig maradhatna fenn a létért folytatott szakadatlan küzdelemben.

Az elhízás a kanoknál párzási nehézségeket, a szukáknál meddőséget, nehéz ellést okozhat. A túltáplált kutya gyakran küzd légzési zavarokkal, de a kövérség különböző bőrbetegségeknek és anyagcsere-zavaroknak, valamint szív- máj- és vesebetegségeknek is kiváltója lehet. Éppen ezért nagyon ügyeljünk arra, hogy kedvencünk ne hízzon el. Helyes, ha hetenként egy alkalommal koplaltatjuk az állatot: ilyenkor csak vizet, esetleg egy kis tejet és kekszet adjunk neki. Ez a heti egynapos élelemkihagyás egyetlen kutyának sem válik kárára, sőt elősegíti, hogy jó étvággyal, válogatás nélkül fogyassza el az elébe tett ennivalót.

Ha pedig már megtörtént a baj, vagyis a kutya nem megfelelő életmód vagy táplálás miatt elhízott, akkor rendszeres mozgásra kell fogni, de ügyeljünk a fokozatosságra, mert az állatot könnyen megviselheti a szokatlan, megerőltető igénybevétel. Csökkentsük az élelem menynyiségét is; amennyiben ez még nem történt meg, álljunk át a napi egyszeri etetésre és minél kevesebb szénhidrátot adjunk a kövér ebnek.

Annak érdekében, hogy kutyánk elhízását még idejében megelőzzük, a következőkre ügyeljünk: a normális körülmények között tartott, egészséges kondíciójú rövid szőrű kutyák bordái szemmel láthatóan kirajzolódnak, a hosszú szőrű kutyák bordái kitapinthatók, tehát nincsenek "szalonnába ágyazva".

Azt mondtuk az imént, jóval több a kövér, mint a sovány kutya. Ennek ellenére, néhány szó erejéig beszélni kell a soványságról is. Ennek oka rendszerint az elégtelen táplálás. Amennyiben az állat feltűnően sovány, és ezt nem valamilyen betegség (például: bélférgesség) okozza, akkor fokozatosan növelve az adagokat, tegyük egyre rendszeresebbé a napi etetést. Az élelem lehet darált hús, csirkeaprólék, párolt hús, tojás, túró, főtt kukoricadara. Természetesen, gondoskodjunk megfelelő vitaminellátásról is, amit vagy állatorvos által előírt gyógyszerekkel, vagy gondosan összeállított táplálékkal biztosíthatunk.

Összefoglalva: Amikor a kutyaétvágyról, még pontosabban kutyaízlésről beszélünk, akkor főleg arról van szó, hogy amit mi zamatnak nevezünk, az a kutyák számára a szaggal egyenlő. Ilyen értelemben ebünk sokkal többre képes, mint mi. Egy tányér levesnek persze az ember is érzi a jellegzetes ízét, szagát, és megmondja, milyen levesről van szó. Négylábú barátunk viszont feltehetően "megfejti" a leves alkotóelemeinek titkát is. A keverékételeknél szintúgy külön-külön érzi, ízleli az egyes elemeket.

Hűsítő kortyok  

 Végeredményben tehát azt mondhatjuk, hogy a kutya "ízlését" a szaglásra irányítja, és a vele született tulajdonságai határozzák meg. Ugyanakkor a legtöbb kutya mindenevő: alkalmazkodott és hozzászokott az ember összes táplálékához. Éppen ezért táplálása nagy általánosságban nem okoz különösebb gondot. Már csak azért sem, mert étrendjének összeállításában nem a változatosságra, az ízek harmóniájára és a "felszolgált" ételek pazar látványára kell törekedni, hanem arra, hogy mindig annyit és azt adjunk neki enni, amennyire és amire kora, testsúlya, fizikai állapota, továbbá igénybevétel szempontjából a leginkább szüksége van.

Igen ám, de mire van szüksége a kutyának?

A TÁPLÁLÉK ALKOTÓELEMEI

Az eb szervezetének építőkövei: a fehérjék, a zsírok, a szénhidrátok, a vitaminok és az ásványi anyagok. Vegyük most sorra őket...

Fehérjék

A fehérjék alkotják a kutya szervezetének vegyi alapját. Tulajdonképpen, amíg a szénhidrátok és a zsírok a szervezet energiát adó fűtőanyagai, addig a fehérjék a kutya testének építőkövei. Mivel a fehérje főleg építőanyagként szolgál, energiaértéke inkább háttérbe szorul. A szőr, a bőr, a karom, az izomzat, mind-mind bizonyos mennyiségű fehérjét tartalmaz. Fehérjére nemcsak a fejlődés és a növekedés időszakában van szüksége a kutya szervezetének, hanem egész élete folyamán, mivel az élettevékenysége nyomán keletkező kopásokat, pusztulásokat állandóan helyre kell hoznia. Fehérje nélkül nincs élet!

A fehérjék aminosavakból állnak: minőségüket, tápértéküket a bennük lévő úgynevezett esszenciális (nélkülözhetetlen) aminosavak száma és aránya, valamint emészthetősége határozza meg. A 23 aminosav körül 10 nélkülözhetetlen, 13 pedig nélkülözhető a szervezet számára.

Azokat a fehérjéket, amelyekben minden lényeges aminosav megtalálható: teljes értékű fehérjének nevezzük. Ezek: a tojás, a szója, a földimogyoró és az élesztő.

Az élelem fehérjetápértékét az esszenciális aminosavak mennyisége és aránya, valamint emészthetősége határozza meg. A háziállatok húsa és zsigeri szervei, valamint a szója magas, a többi hüvelyesek fehérjéi közepes vagy jó, az egyéb növényi fehérjék pedig jó vagy csekély tápértékűek.

A legfontosabb fehérjeforrás a hús. Húson általában a meleg vérű állatok (sertés, szarvasmarha, ló, baromfi, juh stb.) izomzatát érjük. A köztudat tévesen nem sorolja ide a halhúst és a zsigeri szerveket, holott hasonló táplálékok.

A hús tápértéke a benne lévő izomrost, a kötő- és a zsírszövet mennyiségétől függ. Az izomrost könnyen, a kötőszövet viszont nehezen emészthető. Az előző magas, az utóbbi alacsony tápértékű. A sovány hús kb. 25 százalék fehérjét, kevés zsírt, minimális szénhidrátot, 70 százalék vizet, mindössze 1-2 százalék sót és kevés B1-, valamint B2-vitamint tartalmaz.

A nyershúsról az a tévhit járja, hogy fogyasztásáról a kutya rosszindulatú, harapós lesz, sőt egyenesen megvadul. Ez persze nem igaz. A friss marha- vagy baromfihúst például nyugodtan adhatjuk nyersen is a kutyának. Azt viszont nem árt tudni, hogy a nyers hússal való táplálás hatására kutyánk sajátos testszaga még intenzívebbé válhat... A sertéshúst és a belsőségeket minden esetben főzzük meg alaposan, mert így néhány fertőző és parazitás betegségtől megóvjuk a kutyát. Ugyanez vonatkozik a kényszervágott beteg állatok húsára is.

A zsigeri szervek közül a leghasznosabbak (és viszonylag a legolcsóbbak) a magas tápértékű belsőségek: a máj, a szív, a vese, valamit a tüdő és a lép.

A máj például az egyik legkiválóbb táplálék, nemcsak fehérjét, szénhidrátot és zsírt, hanem sokféle vitamint és ásványi anyagot, valamint a vérképzéshez szükséges vasat és rezet is tartalmaz. Miután a különböző háziállatok májában élősködő bélféreg átmeneti alakja súlyos bélférgességet okozhat, ezért kizárólag sütve vagy főzve adjuk az ebnek.

A szív értékes fehérjeforrás. Nyersen, illetve elkészítve egyaránt nyugodtan etethetjük.

A vese is nagyszerű táplálék, sok fehérjét tartalmaz, de ezt is főzve vagy sütve adjuk kedvencünknek.

A tüdő és a lép kevésbé értékes eledel. Fehérjetartalmuk jóval csekélyebb a húsénál, kötőszövetük pedig nehezen emészthető. A lép nagy vértartalma miatt gyorsan romlik, s ezért nyersen etetve súlyon bélgyulladást okozhat. Kövér ebek etetésére fölöttébb alkalmas a főtt szarvasmarha- vagy a sertéstüdő. A levegőtartalmú, terjedelmes tüdőszövet gyorsan megtölti az eb gyomrát. Jóllakatja az állatot, és így megakadályozza, hogy túlzabálja magát.

A vadászkutyák gyakran megkapják gazdáiktól az elejtett vad belsőségeket. Egészséges állatok ilyenfajta részit - megfőzve! - habozás nélkül megetethetjük a kutyával.

Ha azonban a lelőtt vadon betegség tünetein észleljük, vagy a zsigeri szerveken gyanús elváltozásokat tapasztalunk, ne adjuk oda az ebnek, nehogy kórokozók jussanak a szervezetébe. Ugyanez vonatkozik a házinyúl zsigereire, amelyeket a nyúltenyésztők vágáskor előszeretettel adnak kutyáiknak.

A különböző húsféleségek elkészítése nem teszi különösebben próbára szakácstudományunkat - adhatjuk a húst sütve, főzve, rántva, párolva, csak erősen fűszerezve nem. S ha már a fűszerekről beszélünk, paprikát, borsot, szerecsendiót és más ehhez hasonlókat egyáltalán ne tegyünk a kutya ételébe. Félő ugyanis, hogy az állat, ha egyszer rászokott a fűszeres ételekre, akkor nem nyúl egyéb ennivalóhoz, ha viszont állandóan erősen fűszerezett ételekkel etetjük, akkor egyrészt megnő a vízigénye, másrészt veseműködési zavarok fejlődhetnek ki benne. Ügyeljünk arra is, hogy ne sózzuk agyon az ételt, hiszen a legtöbb alapanyag, amelyből a táplálékot összeállítjuk, bőségesen tartalmaz konyhasót. Igaz a só teljes elvonása is ártalmas lehet, hiszen az egészséges anyagcsere-forgalomhoz az állatnak nátrium-kloridra (sóra) feltétlenül szüksége van.

Szólni kell néhány szót a halételekről. Amennyiben a kutya fehérjeszükségletét ilyenfajta táplálékkal kívánjuk (elsősorban folyóvizek, halastavak mellett lakó kutyásokra, rendszeresen és eredményesen horgászó gazdákra gondolunk), ezt csak helyeselni lehet. A hal különösen gazdag könnyen emészthető fehérjékben, és emellett foszfor- és A-vitamin-tartalma is bőséges. Nyersen és főzött állapotban egyaránt fogyasztható, de gyorsan romlik, és elég rövid idő alatt kellemetlen szagúvá válik, s az egészségre káros anyagok képződhetnek benne. Ezért halat kizárólag frissen adjunk a kutyának.

A tyúktojás kitűnő eledel. Fehérjét, zsírt, foszfort, A-, D-, B1- és B2-vitamint tartalmaz. Egy tojás kb. 5 dkg hús tápértékével egyenlő. Rendkívül gazdag különféle védőanyagokban is. A legtöbb kutya szívesen eszi a tojást, de akadnak olyan ebek, amelyeknél allergiás bőrkiütést okozhat. Gyakorlati tapasztalat, hogy a főtt tojás könnyebben emésztődik, mint a nyers. Mégis helyesebb az ebnek nyersen adni, mert így a vitamintartalma nem megy tönkre. Kizárólag csak tojással azonban ne etessük a kutyát.

Összefoglalva: A kutya eledele feltétlenül tartalmazzon állati fehérjéket, tudniillik ezek más tápanyagokkal nem helyettesíthetők! Ha az állatnak túl kevés húst adunk, akkor szervezete a többi tápanyagot sem hasznosítja megfelelően. Kiváltképp nagy a fehérjeszükségletük a növekedésben lévő kutyáknak, a vemhes és a szoptatós szukáknak, valamint a fedező kanoknak. Amennyiben például a kölyökkutyák fehérjehiányban szenvednek, viszszamaradnak a növekedésben, gyatrán fejlődnek, és könnyen áldozatul esnek a különböző fertőző betegségeknek. A fehérjehiány csökkenti a szukák termékenységét, és életképtelen kölyköket eredményezhet, hátrányosan befolyásolja a kanok fedezőkedvét és nemzőképességét.

Zsírok

A zsírok a szénhidrátok mellett a legfontosabb magas kalóriaértékű tápanyagok. Fontos szerepet játszanak egyes zsírban oldódó vitaminok felszívódásánál is. Ha a kutya szervezete nagy mennyiségű zsírhoz jut, a felesleget elraktározza. A zsír a bőr alatt és testszerte lerakódik; ezt az állapotot elhízásnak nevezzük. Ellenkező esetben a szervezet zsírtartalma nagymértékben csökken, vagyis az állat lefogy.

A zsírok a sejtek lényeges alkotórészei. A kutyák a közönséges állati zsíroknak több mint a 90 százalékát felhasználják. A kutya testében lévő zsír az energiatárolás legfontosabb formája. Az ebek minimális zsírszükségletét még nem sikerült pontosan megállapítani. Annyi bizonyos, hogy az összmennyiség iránti igény szorosan összefügg a létfontosságú zsírsavak mennyiségével. Cocker spánieleken végzett kísérletek során megállapították, hogy 5 százalék zsírtartalmú eleségen tartva a kutyák élettani funkciói normálisak. Magasabb zsírtartalomnak csak magasabb kalóriaigény esetén van jelentősége.

Miután az ebek szeretnek enni, gazdáik hajlamosak arra, hogy nagy zsírtartalmú táplálékkal tömjék kedvenceik bendőjét. Ez viszont olyan veszélyeket rejt magában, hogy csökkenti az élelmiszer-felvételt, ezáltal késlelteti a növekedést. Ha tehát az állatnak magas zsírtartalmú ételt adunk, akkor fehérjékről, ásványi anyagokról, vitaminokról is gondoskodjunk, hogy biztosítsuk a megfelelő tápanyag-szükségletét.

Az eb számára bizonyos létfontosságú zsírsavak nélkülözhetetlenek; hiányuk növekedési hibához, száraz, törékeny szőrzethez, korpás bőrhöz és a bőrfertőzések iránti ellenálló képesség csökkenéséhez vezetnek. Ezek a betegségek rendszerint ellenállnak mindenfajta helyi kezelésnek, de jól reagálnak a zsírsavakkal történő étrendi kiegészítésekre.

A heveny zsírhiányban szenvedő kutya kezelésére a sertészsír, a szalonna vagy növényi zsírok alkalmasak. Az avas zsír - melyet a kutyák sajnos általában kedvelnek - kis mennyiségben ugyan ritkán okozhat bajt, de ha a "takarékoskodó" gazda folyamatosan ilyen zsiradékot adagol kutyájának, ez szőrhullást, bőrkiütést, étvágyromlást, hasmenést okozhat.

Szénhidrátok

A szénhidrátok elsősorban kalóriahordozó anyagok, főként nyers rostot, keményítőt és cukrot tartalmaznak. Emészthetőségük rendkívül változó. A nyers rost például, amely túlnyomórészt cellulózból áll, viszonylag emészthetetlen, ugyanakkor élettani szerepe rendkívül lényeges.

Azt mondottuk, hogy a kutya táplálékának mintegy fele lehetőleg húsból álljon. Nos, az ételmennyiség másik fele különböző szénhidráttartalmú, növényi eredetű élelmiszerekből (tészta, rizs, kukorica, lisztes ételek stb.) származhat. Ezek az élelmiszerek a szénhidráton kívül más tápanyagokat, például vitaminokat és növényi fehérjét is tartalmaznak. A növényi eredetű ételekről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy szénhidrát-tartalmuknál fogva fontos energiaadók, ezenkívül - rosttartalmuk miatt - mint kiegészítők, lényeges szerepet kaphatnak az étrendben, hiszen kizárólag húsféleségekkel kissé nehezen tudnánk jóllakatni olyan nagy testű ebeket, mint pl. a dog, az ír farkaskutya, a kaukázusi juhászkutya, a komondor és így tovább.

A szénhidráttartalmú élelmiszerek közül elsősorban a könnyen emészthető rizst ajánljuk a kutyatulajdonosok figyelmében, kiváltképp az olcsó törmelékriszt. Hízásra hajlamos kutyák rendszeres táplálására azonban nem alkalmas!

Tudni kell azt is, hogy a rizs, bár szénhidrátban gazdag, fehérjékben és vitaminokban szegény, ezért ha huzamosabb ideig sok rizst adunk az állatnak, elhízhat, hajlamossá válhat az ekcémára, vitaminhiány léphet fel nála.

Kiváló kiegészítő táplálék a zabpehely is, amelyet nyersen, a hús közé keverhetünk, vagy a húslében megáztathatunk, esetleg kicsit felfőzhetünk, és úgy adhatjuk az állatnak.

Felhívjuk még a figyelmüket a búzára - megdarálva vagy megőrölve darakása formájában.

Az egyik legolcsóbb, tápanyagokban gazdag kiegészítő élelem a kukoricadara, illetőleg a kukoricapehely. Fehérjetartalma mintegy fele a húsénak, így néhány dekagramm "igazi" hússal kiegészítve hasznos és kedvelt tápláléknak bizonyulhat.

A burgonya táp- és ásványianyag-tartalma meglehetősen csekély, de gondosan összeállított vegyes eleség részeként szerepelhet az eb étrendjén. Mindenesetre csak főzve, lehetőleg szétnyomkodva adjuk a kutyának, mert gyomorsava nem bontja fel teljesen, a nagyobb darabok pedig emésztési zavarokat okozhatnak. A kölyök gyomrát és beleit semmiképpen se terheljük burgonyával, mert egyes esetekben felpuffadhat tőle.

Vitaminok

A vitaminok kis mennyiségben ugyan, de feltétlenül szükségesek a kutya számára; a növekedés és az egészséges fejlődés elképzelhetetlen nélkülük. Önmagukban nem járulnak hozzá a test energiájának ellátásához, de megkönnyítik a szervezet anyagcseréjét, segítik a betegségekkel szembeni ellenálló képesség fokozásában.

Ha különféle vitaminok tartósan hiányoznak a kutya táplálékból, akkor az állat előbb-utóbb megbetegszik, ún. vitaminhiány betegség fejlődik ki. A kutya szervezete a vitaminokat előállítani nem képes, ezért a tápláléknak azokat tartalmaznia kell.

Kutyáink pontos vitaminszükségletét meglehetősen nehéz meghatározni, miután a táplálék összetétele, az állat élettani állapota, betegségei megváltoztathatják az egyes vitaminok iránti igényét. Az átlagos, de szakszerűen összeállított étrend nagy általánosságban kielégíti a kutya vitaminszükségletét.

Egyes vitaminok zsírban oldódnak. Zsírban oldódók: az A-, D-, E- és K-vitamin. Vízben oldódók: A B1-, B2-, B3-, B6-, B12-vitamin, továbbá a folsav, a kolin, az inozitol, a paraaminobenzoesav és az aszkorbinsav (C-vitamin).

A vitaminellátással kapcsolatban a kutyatulajdonosnak mindenekelőtt azt kell tudnia, hogy a táplálékkal az állat szervezetébe kerülő vitaminok csak akkor tudják kifejteni áldásos hatásukat, ha "beépülnek" bizonyos vegyületekbe, például a nagy teljesítményű enzimekbe. A másik fontos tudnivaló: az egyoldalú, hiányos etetés következtében fellépő betegségek rendszerint nem egyetlen vitamin hiánya miatt jelentkeznek, hanem több táplálkozási tényező együttes hatása nyomán alakulnak ki. Ezek közül azonban a főszerep feltétlenül a vitaminhiányé. És most tekintsük át röviden a fontosabb vitaminokat.

Az A-vitamin lényeges szerepet játszik a szem látópigmentjének előállításában, amely szürkületben való tájékozódáshoz szükséges, biztosítja továbbá a hámszövet egészségét, és ez kaput nyit a fertőzéseknek. Végül elősegíti a csontok növekedését. A legtöbb A-vitamin a májban, a tojásban található, de van a vesében, a vérsavóban, a tejben, a csukamájolajban, a spenótban és a sóskában is.

A B-vitamin-csoport szerepe sokrétű. A B1-vitamin elősegíti az idegrendszer normális működését, a növekedést, fokozza az étvágyat, javítja az emésztést. A B2-vitaminnak elsősorban bőrvédő szerepe van. A B6-vitaminnak nagy a jelentősége a fehérjék, valamit a zsírok anyagcseréjében, a vér regenerálásában a normális növekedésében. A B12-vitamin befolyásolja a szervezet fehérjeszintézisét, de különösen a vérképzésben játszik fontos szerepet. A B-vitaminok megtalálhatók az élesztőben, a lisztben, a barna kenyérben, a tejben, a májban, a vesében, a tojásban, a sóskában, a paradicsomban, a sertéshúsban, a szójalisztben, a búzacsírában és a sajtban.

A C-vitamin szerepe a kutya fejlődése, egészsége szempontjából elhanyagolható. Erős terheléskor és különböző betegségek esetén a C-vitamin-termelés elégtelen lehet. Ilyenkor indokolt a C-vitamin-adagolás.

A D-vitamin a kalcium-anyagcseréhez, továbbá a csont- és fogképződéshez, valamint a zavartalan növekedéshez nélkülözhetetlen. Általános tapasztalat, hogy a napfényben sokat tartózkodó kutyák bőrében rendszerint annyi D-vitamin képződik, amely teljes mértékben elegendő számukra. Amennyiben ez a természetes D-vitamin-ellátás valamilyen okból nem kielégítő, és pótlásáról nem gondoskodunk, akkor az ebek megbetegedhetnek.

Az egyik ilyen legáltalánosabb D-vitaminhiány okozta betegség az angolkór. A D-vitamin-szükségletet és hatékonyságát egyébként figyelemre méltóan befolyásolja a táplálék kalcium-foszfor aránya, amelynek 1,2:1-nek kell lennie. A leggazdagabb természetes D-vitaminforrás a különböző halak mája, illetve az ebből készült olajok (csukamájolaj stb.).

Az E-vitamin részt vesz a szervezet fehérje-, szénhidrát- és zsíranyagcseréjében, az ásványi anyagok és a víz forgalmában. Serkenti az állatok növekedését, kapcsolatban van a nemi mirigyek működésével. A legtöbb táplálékban megtalálható és valószínűleg többszörösét szolgáltatja a becsült napi szükségletnek.

A K-vitamin mindenekelőtt a véralvadáshoz nélkülözhetetlen. Hiányában vérzékenység lép fel, ezért vérzésgátló vitaminnak is nevezik. Főleg a különböző zöldfőzelékben, továbbá kis mennyiségben a tojásban fordul elő.

Ásványi anyagok

Az ásványi anyagok olyan kémiai elemek, amelyeket a kutya szervezete különféle módon és különböző mennyiségben hasznosít. Az állat növekedése szempontjából ugyanolyan fontosak, mint a vitaminok. Nem szolgáltatnak ugyan energiát, de fontos szerepet játszanak például az anyagcserében. Az ásványi anyagokat táplálékkal, ivóvízzel és konyhasóval juttatjuk a kutya szervezetébe. A kölyköknek és a növendék állatoknak több ásványi anyagra van szükségük, mint a felnőtt kutyáknak.

A kalcium és a foszfor főleg a csontokban található foszfátok alakjában, de a vérsavóban és a szövetnedvekben is állandó mennyiségben van jelen. Ha a táplálékban kevés a kalcium és a foszfor, a szervezet a saját csontjaiból vonja el azokat, és a fejlődő kutyában ennek a folyamatnak csontlágyulás lesz a következménye. Kalciumra nemcsak a csontoknak, de a fogaknak is szükségük van. Ugyancsak a kalcium biztosítja a szívizom összehúzódását, ritmusát és tónusát, segíti a normális véralvadást. Fontos tudni, hogy szoros összefüggés van kalcium, a foszfor és a D-vitamin között. Egyrészt olyanformán, hogy ha a kalcium-foszfor arány kedvezőtlen, akkor az állat angolkóros lesz, másrészt pedig kizárólag a D-vitamin hatására rakódik le a kalcium és a foszfor a csontokban.

A konyhasóra ugyancsak szüksége van a kutyának, bár ha az állat teljes mértékű természetes táplálékot kap, nem valószínű, hogy ilyenfajta hiánybetegséggel kellene számolnunk. A kutya szervezetének vízforgalma és a táplálék konyhasótartalma között szoros az összefüggés. Minél több konyhasó kerül a szervezetbe, annál jobban kell fokozódnia a vízfelvételnek is. Túlzottan sós ételek fogyasztása után a kutya nyilvánvalóan még szomjasabb lesz. A magyarázat egyszerű: a nagyobb sómennyiséget el kell távolítani a szervezetből, s ehhez több vízre van szükség.

A kálium az izmok és más testszövetek megfelelő anyagcseréjéhez szükséges. hiánya esetén izomgyengeség, szívműködési zavar és bélrenyheség lép fel. Minden növényi anyag tartalmaz káliumot, méghozzá nagy mennyiségben. A kálium a belekből szívódik fel és a vizelettel távozik. A legtöbb káliumot a sertés- és a baromfihús tartalmazza.

A magnézium létfontosságú kémiai elem; az anyagcsere számos folyamatában nélkülözhetetlen. A csont és a fogak fontos alkotórésze. Magnéziumot tartalmaznak a különböző húsféleségek és a zsigeri szervek.

A vas a vörösvértestek "közvetítésével" oxigént juttat a különböző szövetekhez, sejtekhez. Vasat tartalmazó táplálékok: húsfélék, máj, tojássárgája.

A nyomelemek a szervezetben csupán egészen kis mennyiségben találhatók, jelenlétük azonban fontos életfolyamatokban nélkülözhetetlen. Számos nyomelem jelentős szerepet játszik az anyagcsere-folyamatokban; például a mangán, a réz és a cink. A nyomelemek ún. biokatalizátorok - teljes hiányuk esetén a kutya megbetegszik, de ha a táplálékban minimális mennyiségben (nyomokban) jelen vannak, akkor fedezik a szükségletet.

KÖLYÖKTŐL A KÖVÉR EBIG

Etetési módszerek

Az előző oldalakon áttekintettük, milyen fontosabb alapanyagokból álljon a kutya tápláléka. Következzen most a "hogyan"... Miért kell erről egyáltalán szót ejteni? Egyrészt azért, mert a kutyatartás mindennapi gyakorlatában sajátos módon éppen a táplálás körül él még ma is a legtöbb téves nézet, régen kialakult rossz szokás, másrészt pedig azért, mert alapvető, fontos kérdés. Elvégre a helyes táplálkozás a kölyök egészséges fejlődése szempontjából elengedhetetlen, de a felnőtt kutya kondíciója, fizikai állapota, betegségek elleni ellenálló képessége ugyancsak az étrend szakszerű összeállításától és a megfelelő etetési módszerektől függ.

De végül is miféle módszerekről van szó? Nos, tulajdonképpen - kissé persze leegyszerűsítve a dolgot - mindössze kétféle eljárásról beszélhetünk. Az egyik: amikor a tulajdonos naponta meghatározott időközönként eteti kutyáját. A másik: amikor hagyja, hogy az eb a nap 24 óráján keresztül akkor táplálkozzon, amikor csak eszébe jut. Ezt hívják önetetésnek. Ebben az utóbbi esetben a kutya egy idő után már saját maga "szabályozza" fogyasztását.

Amennyiben a gazda úgy dönt, hogy saját maga kívánja meghatározni: mikor, mennyit egyen a kutya, elvégre ő a "falkavezér", akkor - akár egyszer, akár kétszer vagy háromszor eteti ebét - az egyik legfontosabb szempont, hogy mindennap azonos órában adjon enni az állatnak. A jól tartott eb sokszor szinte percnyi pontossággal várja azt a pillanatot, amikor tálalják végre elemózsiáját. Ráadásul, ha mindig ugyanabban az időben etetjük a kutyát, ezzel a módszerrel gondoskodunk az állat jó étvágyáról is. A meghatározott etetési időkön kívül viszont legyünk "állhatatosak" és ne adjunk az állatnak enni, mert egyrészt nem tudjuk ellenőrizni tényleges táplálékigényét, másrészt koldulásra ételkunyerálásra szoktatjuk.

 
Étkezés után pihenésre van szüksége

Az ételt ne tűzforrón, de ne is jéghidegen, hanem langyosan kínáljuk a kutyának, mégpedig lehetőleg mindig ugyanazon a helyen és ugyanabban az edényben.

Étkezés után a kutyának legalább két óra pihenésre van szüksége, hogy a táplálékot jól megemészthesse. Kiképzés, kiállítás, kirándulás előtt, vagyis minden olyan alkalommal, amikor az ebre valamilyen nagyobb fizikai megterhelés vár - kevesebbet adjunk neki enni. A teli gyomorral való mozgás - ezt magunkról is tudhatjuk - egészségtelen, a fiatal állat fejlődésére pedig kifejezetten hátrányos!

Ami a másik módszert, az önetetést, illetve a tetszés szerinti táplálást illeti, nos ez az eljárás külföldön már meglehetősen elterjedt, de idehaza még nem nagyon alkalmazzák, szinte nem is hallottak róla. Az önetetés lényege, hogy a kiskutya, illetőleg a felnőtt eb saját magát "eteti" egy nagyobb tálból vagy tartályból, amelyben mindig talál megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben olyan keveset vagy olyan sokat ehet, amennyit csak akar!

A kennelben, falkában vagy csoportban tartott kutyák között az önetetésnek az a kétségtelen előnye, hogy ilyenformán a kevésbé agresszív, nem túlságosan rámenős vagy egyenesen félénk, illetve gyenge állatok is hozzájuthatnak a táplálékhoz. Ezt az eljárást egyébként kiegészíthetjük rendszeres napi etetéssel is, kiváltképp, ha növekedésben levő kölykökről van szó. Az önetetés mellesleg kiküszöböli az étel elkészítésével járó nem kevés munkát, ráadásul időt takarítunk meg vele, hiszen nem kell "kéznél lennünk", amikor az állat táplálkozik. Ehhez a módszerhez persze lényegesen fejlettebb kutyaeleség-gyártó iparra, sokkal nagyobb választékra, úgynevezett félnedves és száraz tápok, konzervek, diétás készítmények széles skálájára lenne szükség.

Amennyiben a kutyatulajdonos - minden nehézség dacára - mégis úgy dönt, hogy áttér az önetetésre, a fokozatosság elvét feltétlenül tartsa szem előtt. Lassan, lépésről lépésre csökkentse a rendszeres etetések számát és kb. egy-két hét alatt térjen át az új módszerre. Előfordulhat, hogy - különösen az első időkben - némelyik kutya "agyonzabálja" magát, és túlságosan elhízik. A legtöbb állat azonban néhány nap után a növekedéséhez, fejlődéséhez, illetve a létfenntartásához szükséges mennyiséget fogja elfogyasztani.

Ha kiskutyákat akarunk hozzászoktatni az önetetéshez, elsősorban pépes táplálékkal kínáljuk őket, mégpedig már az elválasztás előtt. Az ilyen állagú eledelt összekeverhetjük egy kis tejjel vagy teával. Ezáltal olyan lesz mint a sűrű tej, és a kölykök könnyen fellefetyelik.

Amikor a kiskutyák megközelítik a hathetes kort, a pépes táplálékot fokozatosan csökkenteni kell, s nyolchetes korukban már lehetőleg természetes formában kapják a különböző ételeket. Ha az önetetés módszerét választjuk, feltétlenül gondoskodjunk arról, hogy kutyáink előtt mindig legyen friss ivóvíz! Apropó víz...

Vízigény

Egyetlen élő szervezet sem létezhet, működhet víz nélkül. Ha a kutya nem jut vízhez, néhány napon belül menthetetlenül elpusztul. Ugyanakkor a koplalást meglehetősen jól bírja: csak akkor éri utol a vég, ha eredeti súlyának a felére fogy.

 

Egy nagy testű kutyának kb. 2 liter folyadék a napi szükséglete

A felnőtt eb testtömegének a 65-70 százaléka víz, pontosabban folyadék, amely részben oldószerként, részben pedig a tápanyagok, hormonok és salaktermékek szállítójaként funkciónál. Az állat hőháztartását is a testnedv szabályozza: nagy melegben vagy lázas állapotban fokozottabban párologtat, ezáltal hűti a szervezetet. A kutyának - a többi állatfajjal és az emberrel ellentétben - nincsenek izzadságmirigyei: a víz a nyelvén keresztül párolog el, ezért liheg. A tapasztalatlan tulajdonost ez félrevezetheti: ha kutyája lihegni kezd, azonnal vizet ad neki, ha pedig mégsem iszik, gazdája kétségbeesik és arra gondol, hogy kedvence beteg. Holott a kutya csak azért liheg, hogy csökkentse hőmérsékletét. Amikor viszont melege van, azért iszik, hogy lehűtse magát, bár a vízivás hűtőhatása a "kilihegtetéshez" képest elenyésző.

A kutya vízszükségeltének 40 százalékát a táplálékkal veszi magához, 45 százalékát megissza, a maradék 15 százalék pedig belső égési folyamatok révén termelődik a szervezetében. A kutya vízszükséglete testsúly-kilogrammonként 0,3-0,45 deciliter.

Egy-egy ebnek tehát - testtömegétől függően - gyakorlatilag 0,5-2 liter vízre van szüksége naponta. Miután az állat mindig ösztönszerűen annyit iszik, amennyi folyadékra szüksége van, soha nem hagyhatjuk üresen vizesedényét! Különösen akkor ügyeljünk erre, ha elhízott kutyát fogunk fogyókúrára vagy ha valamilyen megerőltető feladatot (kiképzés, verseny, vadászat) lát el az állat és erősítő táplálékot adnak neki.

A csont

A csont különleges élvezetet, élményt jelent barátunk életében. Segíti az emésztést, jó állapotban tartja a fogakat és a fogínyt. Manapság, amikor a legtöbb kutyát főként keverék (lágy vagy folyékony) étellel táplálnak, a csontnak mint "tápláléknak" sokkal nagyobb a szerepe, mint azt különben valódi tápanyagtartalma indokolttá tenné. Az állat fogai ugyanis csak akkor maradhatnak - egészséges ínnyel körülvéve - szorosan a fogüregben, ha kellő ellennyomásnak vannak kitéve. Ezért adjunk a kutyánknak időnként csontot - mondjuk, hetenként kétszer. Miért csak kétszer? Nos, azért, mert tapasztalatunk szerint a kutyatulajdonosok néha sok csontot adnak ebünknek, sőt az is előfordul, hogy kizárólag csonttal táplálják a szerencsétlen állatott! Talán mondanunk sem kell, hogy ezzel több kárt okoznak mint hasznot. A sok csonton élő kutyák rendszerint súlyos székrekedésben szenvednek. Az ilyen állatok széklete fehér, tömör, túl kemény, szinte porzik! Ráadásul az emésztetlen csontdarabok megakadhatnak a végbélben s komoly bajokat okozhatnak. Bánjunk hát csínján a csontetetéssel!

A szeletelt húsoknál ügyelni kell a csontszilánkokra. A baromfifélék hosszú, csöves csontjait ne adjuk a kutyának.

A táplálás aranyszabályai 1.Sose etesse ebét a megszokott étkeztetéseken kívül. 2.Ne szoktassa asztalhoz, amikor a gazda és családja étkeznek. 3.Ne engedje, hogy vendégei vagy barátai egy-egy falattal kedveskedjenek a kutyának. 4.Mindig azonos időben, helyen és edényben kapjon enni. 5.Sohase kapjon kézből, tenyérből semmit! 6.Ne engedje, hogy séta vagy futtatás közben mindenféle maradékot összeszedjen. 7.Az ételt mindig langyosan - se túl melegen, se túl hidegen - adja a kutyának. 8.Az etetőedényt, olyan magasra helyezze, hogy az állatnak ne kelljen túl mélyre hajolnia evés közben. 9.Evés után a kutyának legalább két óra pihenésre van szüksége. 10.Inni kizárólag vizet - friss, tiszta és hűs vizet! - kapjon.

Ezek kivételével tulajdonképpen valamenynyi csontot eheti. A legalkalmasabbak persze azok a csontok, amelyeken bőven akad porcogó, mócsing, húsfoszlány. Biztos, ami biztos, a csontot mindig meg kell főzni!

Kutyatápok

 

Végezetül ejtsünk néhány szót a kutyatápokról is, amelyekről igencsak vegyes, olykor szélsőséges vélemények hallhatók kutyás körökben. A tápszerek hívei elsősorban a tenyésztők, a kenneltulajdonosok közül kerülnek ki, de sok "egykutyás" gazda is esküszik a kizárólag táppal való etetésre igaz, nem annyira "tudományos megfontolásból", mint inkább kényelmi okokból.

A kutyatápok általában teljes értékűek. Elvégre azzal a céllal készülnek, hogy az eb kizárólagos táplálékaként is megállják a helyüket. Éppen ezért összetételüket lehetőleg ne rontsuk amatőr kontárkodással, azaz ne változtassuk meg eredeti arányaikat kiegészítő anyagok hozzáadásával. Etessük "kutyulás" nélkül, a gyártó cég ajánlata alapján (a használati utasítás mindig feltünteti a javasolt mennyiséget)!

A tápszerek szigorú előírások szerint tartalmaznak fehérjéket, szénhidrátokat, zsírokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, ezért növekedésben lévő kölykök etetésére is alkalmasak.

Egyes ebek - a keményen dolgozó vadászkutyák, az agarak, a szánhúzó kutyák, a vemhes vagy a szoptatós szukák és a gyorsan növekvő kiskutyák - fehérje-, ásványianyag- és vitaminszükséglete természetesen nagyobb az átlagosnál. Ezért a kutyatápok mellett ezekből külön is adjunk az említett kutyáknak, ám a megfelelő arányokra nagyon vigyázzunk!

A tápok nagy előnye, hogy adagolásuk, tálalásuk viszonylag kevés munkával jár. Tárolásuk is egyszerű, nem romlékonyak - legalábbis csomagoláson feltüntetett szavatossági határidőn belül nem -, tehát minden gond nélkül tarthatunk akár nagyobb mennyiségű tápot is otthon. Különösen jó szolgálatot tesznek utazás, üdülés, nagyobb kirándulás alkalmával, amennyiben magunkkal visszük a kutyánkat.

A kölyök táplálása

A kölyök egészséges fejlődése szempontjából különösen fontos, hogy mennyiségileg és minőségileg helyesen és szakszerűen tápláljuk, hiszen ezzel egész életére megalapozhatjuk fizikai tulajdonságait, tovább fejleszthetjük testi adottságait.

 

Van, amelyik piszmog

Ha a bumfordi apróság 6-8 hetes korában - tehát egy-két héttel az elválasztás után - kerül új otthonába, akkor mindenekelőtt tisztázni kell a tenyésztővel, hogy milyen etetési módszerrel történt az átállás az önálló táplálkozásra. Ennek ismeretében lassan, fokozatosan szoktassuk hozzá az új étrendhez.

A fokozatos átállás aranyszabálya arra az esetre is érvényes, ha a kölyköt 2,5-3 hónapos korában vette meg az új gazda. Ilyenkor is meg kell tudni a tenyésztőtől, hogy az utolsó egy-két hétben mivel és hányszor etette a kiskutyát. A megváltozott körülményeket és környezet miatt a kölyök eleinte nyugtalanabb, ez az állapot azonban többnyire csak átmenti jelenség, megfelelő táplálás, nyugodt bánásmód mellett 3-4 nehéz nap a problémák megoldódnak.

A 6-8 hetes kölyköt naponta háromszor-négyszer etessük, mégpedig mindig friss, langyos, pépes ételekkel. Az adagokat fokozatosan növeljük! Gondoljunk arra, hogy ez idő tájt a kölyök viharos gyorsasággal fejlődik; táplálékszükséglete - testtömegéhez viszonyítva - körülbelül kétszer annyi, mint egy felnőtt ebé! Naponta és testkilogrammonként 1200 kJ. (A táplálékok egyes részeiből az élő szervezetben hő- és vegyi energia keletkezik. Az energiát a nemzetközi szám- és mértékrendszer (SI) szerint kilojoule egységben (kJ) jelöljük az eddig használatos kilokalória (kcal) helyett. 1 kcal=4,18 kJ. A szervezetben 1 g fehérjéből és 1 g szénhidrátból 16 kJ, 1 g zsírból 38 kJ energia szabadul fel).

A kölykök táplálék-felvételi viselkedése rendkívül változó. Némelyikük egy-két perc alatt mindent felhabzsol, amit csak kínálunk neki, mások viszont jó ideig elpiszmognak az étellel. Ám az ilyenfajta "lusta" kiskutya számára se engedélyezzünk ½ óránál több időt a táplálék elfogyasztására. Ha ez alatt esetleg csak a porciója felét enné meg, de úgy tűnik, hogy jóllakott, akkor vegyük el előle az ételt, és csak a következő étkezésnél kínáljuk újból.

Időt és fáradságot takaríthatunk meg, ha a kölykök napi táplálékadagját egyszerre állítjuk össze, és 3-4 részre osztjuk, attól függően, hogy napjában hányszor adunk enni a kiskutyának. Az előre elkészített táplálékot lehetőleg hűtőszekrényben vagy legalábbis hűvös helyen tároljuk - főleg nyáron -, mert a készétel gyorsan romlik és könnyen hasmenést vagy hányást okozhat. Ez pedig rövidebb-hosszabb időre visszavetheti a kiskutyát a fejlődésben.

A helyesen táplált kölyök nyugodt, sokat alszik, de sokat játszik is, és testtömege szemlátomást állandóan gyarapodik. Az apróságok étvágya és táplálékszükséglete - akár a felnőtt állatoké - igen különböző. Vannak kiskutyák, amelyek viszonylag kevés mennyiségű táplálékkal is beérik és jól fejlődnek, viszont vannak olyanok is, amelyek mindent felfalnak, és csak így gyarapodnak.

A 2-5 hónapos kölyköt már naponta 3-4 alkalommal darabosabb étellel táplálhatjuk. Ha úgy látjuk, hogy a kiskutya hízik, akkor természetesen csökkenteni, ha sovány, növelni kell a táplálék mennyiségét. A kölyök egyébként ilyenkor fejlődik a legerélyesebben, különösen, ha nagy testű kutyák csemetéjéről van szó. Éppen ezért, ha ebben a kritikus időszakban valamilyen okból nem tudunk teljes értékű táplálékról gondoskodni a számára, akkor étrendje ásványianyag- és vitamin-kiegészítésre szorulhat.

A fogváltódás, az állandó fogak kibújása idején - kb. 14 hetes kor körül - mintegy "nyugtató" gyanánt, lapos vagy csöves szarvasmarha-, illetőleg sertéscsontot adhatunk a kölyöknek. Ezzel egyrészt enyhítheti fogínye viszketését, másrészt kielégíthetjük kalcium-foszfor igényét. A csontrágás mellesleg azért is hasznos "tevékenység", mert védi a fogakat a fogkőtől.

Kisebb csontokat (pl. darabolt csontot, csirke vagy egyéb szárnyas csontját, amely könynyen szilánkokra hasad) persze sohasem adjunk sem a kiskutyának, sem pedig a felnőtt ebnek. Ezeket a csontokat az állat egy darabban lenyelheti, megakadhatnak a nyelőcsövében, illetve kilyukaszthatják a beleit.

Az 5-7 hónapos, vagy a serdülő kölyköt naponta háromszor vagy - ha úgy látjuk, hogy étvágya csökken - csupán kétszer etessük. Az élelem összmennyiségét persze növeljük, hogy elősegítsük az állat lendületes, gyors fejlődését. Fontos, hogy a kölyök étrendjének ¾ része tartalmas fehérje legyen!

7-10 hónapos korban már csak naponta kétszer etessük a kutyát. Mivel a kis termetű ebek ilyentájt közelednek a teljes testi kifejlődéshez, így táplálékszükségletük csökkenhet. A lassabban érő, nagy termetű fajták egyedeinek étvágya viszont még ilyenkor is fokozódhat!

A nagy testű kutyák kivételével a 10 hónapos korú ebet már tulajdonképpen felnőtt állatnak tekinthetjük, s bár tápanyagszükséglete ugyanaz mint 7-10 hónapos korában, a naponta elfogyasztott élelem mennyisége kissé megnövekedhet, mivel egyszerre többet eszik.

A növekedő kutya időnként minden különösebb ok nélkül kihagyhat egy-egy étkezést, de ez egyátalán nem ok az aggodalomra. Tegyük hozzá azt is: ebünk étvágya függ a tartási körülményektől. Az aktív, jól és sokat foglalkoztatott kutya nyilván többet eszik, mint kevesebbet mozgó társa. Az is nyilvánvaló, hogy a szabadban tartott kutyának nagy hidegben több kalóriára van szüksége. Szőrtakarója ugyan védi a zord időjárástól, de ez nem helyettesítheti a szükséges kalóriát. Az állat étvágya persze nem tart tüstént lépést az időjárás változásaival, ám néhány hidegebb nap után - és persze némi súlyveszteség árán - ösztönösen egyre többet eszik majd. Ha viszont már felöltötte téli bundáját, étvágya ismét normalizálódik. Hathónapos kortól kezdve a napi táplálékmennyiséget fokozatosan csökkentsük 900 grammig. Ezt a mennyiséget kb. 9 hónapos korig kell tartani, majd elkezdhetjük a felnőttkosztra való áttérést.

Felnőtt kutya étrendje

Mindenekelőtt azt kellene tisztáznunk, mikor tekinthetjük "felnőttnek" a kutyát? Nos, némiképp leegyszerűsítve a dolgot akkor, amikor csontváza már nem nő tovább.

A teljes érettség ideje és tartama a különböző fajtáknál változó; a törpefajták általában 12, a nagy testűek pedig 18-24 hónapos korukban érik el a kifejlett kori testnagyságukat.

A kutya "felnőtté válását" egyébként megváltozott viselkedése - komolyabbá, "öntudatosabbá" válik - és étvágyának hirtelen csökkenése is jelzi.

Az étvágy csökkenés a testben bekövetkezett változást tükrözi: az állat már nem növekedik tovább, mert kifejlődött. (Amennyiben az eb étvágya, étel iránti mohó érdeklődése változatlan marad - s ha ráadásul mindezt hányás, hasmenés vagy éppenséggel székrekedés kíséri - forduljunk állatorvoshoz!)

A felnőtt kutya életében a helyes tartás és gondozás, valamint a következtetés és szeretetteljes nevelés mellett fontos szerepe van a táplálásnak.

Ha az állat étrendje hiányos vagy egyoldalú, különböző betegségeket kaphat, illetve lesoványodhat vagy kórosan elhízhat és így alkalmatlanná válhat a tenyésztésre.

Kutyáinkat egyébként inkább az elhízás, mint a soványság veszélye fenyegeti, hiszen természetüknél fogva falánk állatok. A kövér ebek gyakran küzdenek légzési zavarokkal, de rossz kondíciójuk különféle bőrbetegségeknek és anyagcserezavaroknak, valamint szív-, máj és veseelégtelenségnek is okozója lehet.

A hosszú évezredek során a kutya táplálkozási szokásai alkalmazkodtak, igazodtak ugyan az emberéhez, mégsem mérhetjük azonos mércével az ember és az állat élelmezési igényeit. Tartsuk szemelőt, hogy kedvencünk táplálék-felvételi rendszere - bármennyire is hozzáidomult az emberi életformákhoz és szokásokhoz - bizonyos fokig hű maradt vad őseiéhez. A kutya "ragadozó"; annak idején ősei elsősorban éjjel jártak zsákmány után, és akkor csillapították éhségüket.

 
Az állat étvágyára az éghajlati viszonyok is hatással vannak

Ez a "szokásuk" lényegében megmaradt - sok kutya ha teheti (vagy ha tehetné), csak este vagy éjszaka fogyasztja el táplálékát. A gazda vegye figyelembe ezt a "fejlődéstörténeti sajátosságot", és azt az ebet, amely így viselkedik, csak délután vagy estefelé etesse.

A kutya húsevő: táplálékának alapja a hús. A háziasítás révén azonban megszerezte azt a képességet, hogy a húson kívül egyéb eledelt is hasznosítson, úgyhogy manapság nyugodtan etethetjük vegyes táplálékkal.

Mindazonáltal a hús maradt a legfontosabb eledele, hiszen ez a legfőbb fehérjeforrása, amelyre elengedhetetlen szüksége van az izom-, a tej- és szőrképződéshez.

A kutya táplálásának ezért mindig kell tartalmaznia bizonyos mennyiségű állati fehérjét. Ezen természetesen nem csupán a szarvasmarha, sertés, baromfi, nyúl stb. húsát értjük. Teljes értékű táplálékot jelentenek az olcsóbb zsigeri szervek (gyomor, bendő, tüdő, lép) is, amelyeket a kutya megfőzve szívesen fogyaszt. Kizárólag hússal való etetése azonban éppen olyan hiba, mint a hús nélküli táplálás.

Ha már egyszer a kutya húsevő ragadozó, miért nem állhat a teljes táplálékmennyiség húsból? Nos, ennél a pontnál megint csak szeretnénk emlékeztetni önt a kutya vad őseinek táplálkozási szokásaira, illetve a farkas és a házi kutya merőben eltérő életkörülményeire. Nevezetesen arra, hogy bár a kutya valóban húsevő, legalább 15-20 ezer esztendő óta háziasított állat, és ennek következtében táplálkozásbiológiája jelentősen megváltozott.

Mindenekelőtt módosult a táplálékfelvétel ritmusa. Ebünk manapság - hála gondos és szerető gazdájának - nincs kiszolgáltatva a vakszerencsének, annak, hogy mikor sikerül zsákmányt ejtenie. Naponta gondoskodunk táplálékáról. Ez kétségtelen előny, de ugyanakkor azt is jelenti, hogy ebünknek nem nagyon adódik alkalma arra, hogy időnként korlátlanul telezabálja magát. Gyomorűrtartalma viszont nem változott - testéhez képest nagy és tágas -, s emiatt aligha lakna jól, ha a hús mellett nem kapna némi kiegészítő növényi anyagokból, szénhidrátokból stb.

Változott a hús minősége is. Házi kedvencünk a zsákmányolt állat húsával szemben vágóhídról származó húst kap, tehát általában nem jut hozzá sem az állat véréhez, sem a béltartalmához. Ezért tápanyagokban gazdag növényi eleségről is gondoskodnunk kell számára

A hüvelyesek (borsó, bab) például fehérjében gazdag növényi élelmiszerek. Fehérjetartalmukat azonban a kutya csak csekélyebb mértékben hasznosítja, mivel más aminosavakat (fehérjeépítő elemeket) igényel, mint amelyek a növényi fehérjében előfordulnak. Ezért a növényi termékek magas fehérjetartalmuk ellenére sem szolgálhatnak húst helyettesítő alaptáplálékul, kivéve a szóját. A hüvelyesek ezenkívül nehezen emészthetők, és az állat beleiben jelentős erjedést idézhetnek elő. Ezért a kutya táplálására kevésbé alkalmasak.

A táplálékban a hús és a növényi anyagok között természetesen meghatározott aránynak kell lennie, amelyet minden esetben a kutya "fejlettségi fokához" és teljesítményéhez kell igazítani. Minél erősebb az állat fizikai igénybevétele, annál több húst igényel a táplálékban.

Az energiaszükséglet fedezésére főként a bőséges szénhidráttartalmú eledelek szolgálnak, amelyek közül a zabpehely, a kukoricapehely, a búzadara, a kenyér és a különböző tésztafélék - megfelelő mennyiségű hússal együtt! - mind-mind kitűnő eledel. Különösen ajánlható a zabpehely, amelynek egyúttal viszonylag magas a zsírtartalma is. Bár a rizs szénhidrátban gazdag, fehérjében és vitaminban szegény, túlzott és huzamos etetése esetén az állat elhízhat, hajlamos lehet az ekcémára, vitaminhiány léphet fel nála. Sokoldalúan összeállított eleség alkotórészeként azonban nyugodtan alkalmazható. A legjobb a tisztítatlan tört rizs, mivel még viszonylag sok vitamint tartalmaz, míg a drágább minőségű rizs összetételét tekintve alacsonyabb értékű. Figyelembe kell azt is venni, hogy a gabonafélék és a belőlük készült termékek foszforsavakban gazdagok, ez a körülmény pedig kedvezően befolyásolja a kutyánk csontjainak szerkezetét.

A burgonya táp- és ásványianyag-tartalma olyan csekély, hogy egyrészt túl nagy mennyiséget kellene adnunk belőle a kutyának, másrészt pedig, ha például többet adunk belőle, könnyen felpuffadhat. Burgonyát tehát csak felnőtt kutyának vegyes táplálék részeként, és alaposan összenyomkodva, összetörve adjuk, mivel az egész darabok emésztetlenül távoznak a bélsárral.

A fehérjeszükségletet fedező táplálékok, valamint az energiát szolgáltató anyagok mellet minden élőlénynek szüksége van ásványi anyagokra, nyomelemekre és vitaminokra is.

A felnőtt kutyát 1-8 éves kor között naponta csupán egyszer etessük. Amennyiben úgy döntöttünk, hogy a napi élelemadagját két részletben kapja meg, akkor az első porciót reggel, a másodikat pedig 5-6 óra tájban - ne később! - "tálaljuk", hogy legyen elegendő ideje a táplálék megemésztéséhez, mielőtt éjszakai alvásra térne.

Az ételt szobahőmérsékleten vagy langymelegen adjuk a kutyának, sohasem forrón vagy fagyott állapotban, azonmód, ahogyan kiveszszük a hűtőszekrényből. Igyekezzünk mindig ugyanabban az időpontban és ugyanazon a helyen etetni az állatot. A maradékot távolítsuk el, hogy a kutya megtanulja: az egyes étkezések között nem kap enni és a kunyerálás is haszontalan. Evés után az ebnek pihenésre van szüksége.

A felnőtt kutya egészséges étrendje körülbelül 50 százalék állati fehérjéből, 40 százalék szénhidrátból és 10 százalék zsírból álljon. A közölt táblázat segítségével meghatározhatjuk, hogy kutyánknak naponta mennyi táplálékra van szüksége. Ezek az adatok természetesen csupán megközelítő átlagos értékek, hiszen a táplálék mennyisége függ a kutya súlyától, nagyságától, korától, de még attól is, hogy mennyit mozog és hogy szervezete milyen hatékonysággal hasznosítja az eleséget. Sajátos módon hatással van az állat étvágyára a neme (kan vagy szuka), sőt még az évszakok változása is.

A fenti táblázat adatai kan kutyákra vonatkoznak. A szukák rendszerint valamivel kevesebbet esznek, válogatósabbak, kényesebbek.

Az öregedő eb táplálása

Az élővilág általános jelensége az öregedés; a születés magával hordozza az elmúlást. Ez a vissza nem fordítható, kérlelhetetlen biológiai folyamat természetesen vonatkozik kutyáinkra is. A gazda, amikor megveszi az alig néhány hetes kiskutyát, máris számolhat vele, hogy barátságuk csupán egyetlen röpke évtizedre, szerencsés esetben 15-16 évre szól. Kutyáink átlagos életkora ugyanis 10-12 év. Találkozhatunk persze 16-20, sőt 22 éves ebekkel is, de ezek olyan ritkák, mint a fehér holló. Szerencsére az állatgyógyászat rohamos fejlődése és a korszerű, természetes táplálás következtében az utóbbi 50 évben jelentősen megnövekedett azoknak a kutyáknak a száma, amelyek megközelítik, elérik a maximális életkort.

Az öregedés lassú folyamat, melynek során a szövetek és a sejtek jelentős változásokon mennek keresztül. Egy-egy specifikus szövet sejtjei nem csupán számukat tekintve, hanem méretükben is csökkennek. Ahogyan az állat egyre öregebb lesz, az izomszövetben például az izomsejtek száma és mérete is csökken, vagyis sorvad, gyengül az állat izomzata. A szív teljesítménye és a vesék működése az öregedő állatokban szélsőséges esetekben akár 30, illetve 50 százalékkal is csökkenhet. Az öregedés tehát egyfajta leépülés. Ezt mindenképpen vegyük figyelembe, amikor összeállítjuk öregedő ebünk étrendjét. Ahogyan a kutya egyre jobban korosodik, úgy változik étvágya is. Az életkorral párhuzamosan csökken az emésztőrendszer teljesítőképessége. Ezért idős kutyánk kevesebbet eszik, s a számára nehezen emészthető eledelt esetenként nem fogyasztja el, vagy válogat.

Az ilyen - öregedő vagy öreg - eb táplálási szabályai ezért többé-kevésbé megegyeznek a felnőtt kutyáéval, azzal a különbséggel, hogy már az esetleges kisebb etetési hibák (pl. a rosszul választott táplálék) is hamar problémát okozhatnak.

Gyorsabban jelentkezik ugyanis ebben a korban a helytelen táplálkozás egyik legáltalánosabb következménye: az elhízás. Érdemes hát az életkornak megfelelő etetési szabályokra odafigyelni és betartani azokat.

Az idős eb táplálékának kétharmad része hús egyharmad része növényi eredetű élelem legyen. Már 5 éves kortól kezdve, fokozatosan csökkentsük kutyánk napi csontadagját, hogy a székrekedést elkerüljük. Kukoricával, borsóval, babbal csak kismértékben etessük az állatot. Az öreg kutyának egyébként kb. egyharmad annyi táplálékra van szüksége, mint egy kifejlett, ereje teljében lévő állatnak. Ezen belül ügyeljünk arra, hogy az idősödő ebnek sovány, zsírszegény kosztot adjunk, mivel a zsírok emésztése nehéz, túlzottan igénybe veszi a szervezetét, ráadásul nincs szükség annyi kalóriára, mint a mozgékonyabb, aktívabb, fiatal ebeknek. Ami pedig a szénhidrátokat (tésztafélék, rizs, burgonya stb.) illeti, ezeket főzzük meg, mert így könnyebben emészthetők. Hasznosításuk egyébként vízben oldható D-vitaminok bőséges adagolásával még inkább megkönnyíthetjük.

Sok tulajdonos úgy véli, hogy idős kedvencének erősen lekopott fogai, illetve hiányos fogazata miatt kizárólag folyékony, pépes étel való. Erre azonban így nincs szükség, mert a nedves, lágy eledelek, a húslevesbe vagy tejbe áztatott táplálékok teljesen megfelelnek, a túlságosan kemény ételeket viszont kerülni kell.

A túltáplálás minden korban veszélyes, de különösen vonatkozik ez az idős kutyára, amely ha elhízik, akkor az amúgy is fáradt mozgás- és emésztőszervei, érrendszere, szíve csak fokozott munkával tudják ellátni a nagyobb testet, mint egyébként. Az idős (és kövér) eb sokkal hajlamosabb a különböző betegségekre. Az elhízás megelőzhető helyes táplálással és az idősebb korral összeegyeztethető rendszeres mozgással.

Mivel az öreg kutya emésztőszervei nehezebben dolgozzák fel a táplálék alkotó részeit, tanácsos naponta többször, kisebb mennyiségben etetni az ilyen ebet. Fontos rendszabály: ne adjunk édességet az idős kutyának!

Tévhit, hogy a cukor például erősíti a szívet. Az édesség kizárólag a táplálék hizlaló hatását növeli, és nincs semmiféle vitamin-, valamint nyomelemtartalma. Szükségtelen tehát. Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten rontja a fogakat.

Állati eredetű fehérjéről viszont minden étkezésnél gondoskodjunk: a hús, a tejtermékek, a tojás etetésével az állat szervezetében fokozódik az ellenálló képesség a különböző betegségekkel szemben, javul az erőnléte.

Az öregedő eb tápláléka egyébként - a megfelelő foszforarány mellett - 0,5 százalékkal több kalciumot tartalmazzon, mint fiatalabb társainak kosztja.

Végezetül talán azt sem árt tisztázni, menynyit ihat az idős kutya. Nos, amennyit csak akar! Az idős eb szervezete meglehetősen érzékeny a folyadékvesztésre, ezért ügyeljünk arra, hogy bármikor ihasson, ha megszomjazik.

Mit egyen a vemhes szuka?

 

 

 

 

A szuka vemhessége 58-65 napig tart. A vemhesség jelei az első hónap elején jelentkeznek. Az állat feltűnően nyugodttá válik, nem szívesen ugrándozik, a szokásosnál jóval többet pihen, alszik. Étvágya fokozódik. Mivel és hogyan etessük a vemhesség ideje alatt kutyánkat?

Ez idő tájt a szuka számára szükséges tápanyagok nemcsak szervezetének fenntartását szolgálják, hanem az embriók fejlődését és növekedését is. Éppen ezért a szukát szinte már a párzás pillanatától kezdve úgy kell etetni, hogy főképpen a fehérjéket, az ásványi sókat és a vitaminokat tartalmazó táplálékok arányát növeljük. A legjobban felszívódó fehérjék a húsban és a tejtermékekben találhatók. A magzatok fejlődéséhez szüksége ásványi sókat ideális elosztásban a csont tartalmazza.

Amennyiben a szuka kondíciója elfogadható, akkor nagyjából ugyanolyan kalóriaértékű táplálékkal etessük a vemhesség két-három hete alatt, mint amennyit a fogamzás előtt fogyasztott, de mindenképpen növeljük a magas biológiai értékű fehérjék - például a hús, a főtt tojás stb. - arányát, mert a magzatok fejlődéséhez elsősorban fehérjére van szükség. Az élelmiszeradagot - az állatorvos útmutatásai alapján - A- és D-vitaminokkal, valamint ásványi anyagokkal egészítsük ki.

A vemhesség második felében a szuka körülbelül 50 százalékkal többet eszik, mint korábban, ugyanis ekkortól lesz rohamos a magzatok növekedése. Ezért ilyenkor már naponta legalább háromszor etessük, hogy egy-egy étkezés alkalmával ne terhelje túl a gyomrát.

A táplálék összeállításánál, mennyiségének meghatározásánál mindenképpen vegyük figyelembe, hogy nem szabad az állatot túletetni, mert könnyen elhízhat, fáradékonnyá, nehézkessé válhat. Az ilyen szuka ellése elhúzódhat, ez pedig a magzatok pusztulásához, sőt olykor még az anyakutya elhullásához is vezethet. A hiányos táplálás természetesen legalább olyan veszélyes, mint a túletetés!

A szuka vérmérsékletét és az alom valószínű nagyságát ugyancsak próbáljuk jó előre figyelembe venni. A kisebb termetű ebek néha csupán egy vagy két kölyköt hoznak ugyan a világra, de számukra már ez is meglehetősen nagy megpróbáltatás! A kisebb termetű fajták egyedeinek energiaszükséglete testtömeg-kilogrammonként ugyanis viszonylag nagy, s ha nem táplálják őket megfelelően, akkor még egy vagy két kiskutya tejigényét sem képesek kielégíteni.

A nagy termetű szukáknak ugyancsak sok táplálékra - normális napi tápanyagigényük két-háromszorosára! - van szükségük, ha nagyobb számú utódot várunk tőlük.

Megfigyelték, hogy ha a vemhes szukát rossz minőségű koszton tartják, kölykein könnyebben alakulnak ki különféle bőrbetegségek (például a demodikózis). Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a külső és belső paraziták invázióját sem.

Fontos, hogy a tenyésztő ismerje az adott fajta "növekedési sebességét". A könyökkutyák elégtelen, lassú fejlődése ugyanis a legtöbb esetben a vemhes szuka rosszul összeállított étrendjére vezethető vissza.

A szoptatós szuka etetése

A szoptatós szuka energiaszükséglete jelentősen megnövekedik, hiszen az anyatejjel nagy mennyiségű fehérjét, zsírt, ásványi anyagot választ ki. Ennek pótlásáról gondoskodni kell. Ami a táplálék mennyiségét illeti, az állat ilyenkor körülbelül kétszer, háromszor annyit eszik, mint a vemhesség előtt. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne adjunk a szukának túlzottan nagy adagokat, illetve székrekedést előidéző táplálékot. Ezzel ugyanis könnyen előidézhetjük a hasfal és a hasizmok renyhülését, aminek az a következménye, hogy a has nem nyeri vissza eredeti rugalmasságát, hanem petyhüdt, lelógó marad. A szuka napi ételmennyiségét éppen ezért osszuk fel legalább 3-4 részre, és úgy kínáljuk neki. A tejképződésre serkentően hat a tejbe áztatott zabpehely, amihez foszforsavas meszet is adhatunk. Ezenkívül dara- és liszt-, valamint húslevessel etethetjük a szoptatós szukát, amelybe apró húsdarabokat vágunk. Sok tejet semmiképpen se adjunk, mert az anyakutya - kicsinyeivel egyetemben - bélhurutot kaphat.

3-4 nap után ezt a diétás kosztot "masszívabb", fehérjedús ételek válthatják fel. Persze, továbbra is adjunk elegendő kalciumot és foszfort, valamint csontot, mert a szukától a tejjel egyetemben nem csak a tápanyagokat vonják el a kölykök, hanem jelentős mennyiségű ásványi anyagokat is.

A születés utáni első időszakban egyébként a kiskutyák egyetlen tápláléka az anyatej, amely tartalmazza az apróságok fejlődéséhez, gyarapodásához szükséges összes elengedhetetlen tápanyagot. Ahhoz, hogy elegendő teje legyen az anyakutyának, megfelelő mennyiségű állati fehérjét, zsírokat, szénhidrátot, vitaminokat és ásványi adagokat kell kapnia. Nem teljesértékű táplálása a tejképződés csökkenéséhez, a tejelési időtartam megrövidüléséhez, esetleg a tej összetételének megváltoztatásához vezethet.

Egy közepes termetű, 27-30 kilogramm testtömegű szuka átlagos tejtermelése a tejelés egész időszakában 26-36 liter között ingadozhat. Ez a mennyiség természetesen függ az állat kondíciójától, továbbá a táplálási és a tartási körülményektől.

A kölyköket 40-45 napos korban kell elválasztani az anyjuktól. Ezt természetesen fokozatosan hajtsuk végre: eleinte 1-2 órára, majd egyre több időre, az utolsó napon pedig már csak éjszakára engedjük a kiskutyákat a szukához.

Szopós kölykök kiegészítő táplálása

A szopós kölykök kiegészítő táplálásának jelentőségét sajnos gyakran még ma sem értékelik kellően a tenyésztők. Mindent az előkelő származástól várnak... Holott a szakszerű és intenzív táplálással gyorsíthatjuk a kölykök egészséges fejlődését, növekedését. "Első osztályú" almot csak idejében alkalmazott és szabályozott póttáplálással nevelhetünk fel!

Egyes szakkönyvek szerint kisebb alomszám esetében (4-6 tagú alom) a 12-14. naptól, nagyobb számú alomnál (8-10 kiskutya) a megszületés utáni 7. naptól kiegészítő táplálékkal kell ellátni a kiskutyákat. Pótlásként kissé felmelegített "feles" tehéntejet ajánlanak és - hogy ennek összetételét közelítsük az anyakutya tejének összetételéhez - azt javasolják, hogy minden fél liter tejbe tegyünk egy nyers tojást. Kezdetben 24 óra alatt egyszer, kétszer, kéthetes koruktól kezdve 4-5 ször adjunk póttáplálékot a kiskutyáknak.

A "pótlékot" eleinte cumisüvegből kapják a kölykök, 2,5-3 hetes koruktól pedig már arra szoktassuk őket, hogy tálból egyenek.

4-5 hetes korig a kiskutyák egyetlen tápláléka az anyatej

 

 

 Az ellés utáni 5. héttől kezdve az anyakutya tejmennyisége fokozatosan csökken, a fejlődésben lévő kölykök viszont mindinkább követelőzőbbek lesznek. Ezért egyre rövidebb időszakra kell korlátozni a szoptatást. Különben is, ha a kiskutyák gyakrabban akarnak szopni, anyjuk rendszerint rájuk mordul. Ebben az időszakban az anyatejen kívül már más élelmet is adjunk a kölyköknek, és fokozatosan kezdjük őket elválasztani - kb. 4-5 hetes korukban. Ekkortájt, vagy még korábban a kicsiknek jó minőségű tápszerekből kásaszerű keveréket adhatunk. Ezt a félszilárd táplálékot alacsony tálba helyezve etessük. Ha a kiskutya száját az élelemhez érintjük, akkor az rendszerint hamarosan felszürcsöli. A legtöbb kölyköt hathetes korában vagy akár már korábban is teljesen elválaszthatjuk az anyjától.

Ahogy az apróságok növekszenek, a száraz vagy lágy, nedves táplálék mennyiségét arányosan növelhetjük. A tejet húslével, húslevessel, esetleg vízzel helyettesíthetjük. A táplálékhoz apróra vágott nyers vagy főtt marhahúst és kis mennyiségű olajat vagy zsírt adagolhatunk. A nyers tojássárgája jótékony hatású, de a tojásfehérjét - legalábbis nyersen - ne egyen a kölyök. Egész tojást csak főzve adjunk neki!

Árván maradt kölykök felnevelése

A kölyökkutyák életesélyeivel foglalkozó vizsgálatok adatai szerint az újszülöttek mintegy 30 százaléka nem éri el az elválasztási kort. Az elhullás okainak elemzése legáltalánosabban arra utal, hogy a kicsinyek nagy részét megfelelő mesterséges táplálással meg lehetett volna menteni.

A leggyakoribb halálok: a szoptató szuka kimúlása; a tejelválasztás részleges vagy teljes hiánya; több kölyök megszületése, mint amenynyit a szuka megfelelően gondozni és táplálni képes; emlőgyulladás; méhgyulladás; bizonyos gyógyszerek káros hatása a szuka tejére és ezen keresztül a kiskutyákra stb.

Gyakran okoz halált a kölykök lehűlése is. Az újszülöttek hőszabályozási mechanizmusa ugyanis gyenge, s emiatt állandóan melegben kell tartani őket. A kicsiknek kb. 29-32 ºC fok hőmérsékletre van szükségük életük első 5 napja során. A következő héten a kőmérséklet 27 ºC-ra, a 4. és 6. hét között pedig 24 ºC-ra csökkenhet. Hathetes koruk után a kiskutyáknak már 21 ºC is elegendő ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Az ellető ól megfelelő fűtését infravörös lámpákkal könnyen megoldhatjuk (a lámpák köré helyezzünk védőrácsot!). Ha a kiskutyákat valamilyen oknál fogva együtt nevelik, nincs szükség túl magas külső hőmérsékletre, hiszen egymást melegítik.

Az árva kölykök táplálásának egyik legnagyobb problémája a megfelelő összetételű tej elkészítése. A tenyésztők által olykor "összekutyult" anyatej alacsony zsír- és magas tejcukortartalma miatt gyakran okoz súlyos hasmenést, melynek következtében a kölykök gyorsan kiszáradhatnak, illetve lesoványodnak.

A szukatej összes szárazanyag-tartalma mintegy kétszer annyi, mint a tehéntejé, szénhidráttartalma viszont alacsonyabb. A tehéntejben kevés a fehérje és a zsír, tehát önmagában nem alkalmas a kölyökkutyák táplálására! Feljavítása érdekében zsírt és fehérjét kell hozzáadni.

Kitűnő táplálékhelyettesítő a kecsketej, amely megközelítően azonos összetételű a szuka tejével. Jól tárolható, nem igényel keverést vagy egyéb anyagok hozzáadását sem, sajnos beszerzése meglehetősen nehéz.

Egyes szerzők a következő összetételű folyékony táplálékot ajánlják: 800 ml tehéntej, 200 ml tejszín, 1 tojássárgája, 6 g gőzölt csontliszt, 3000 NE (nemzetközi egység) A-vitamin, 500 NE D-vitamin. Ezt összekeverik és hozzáadnak 4 g citromsavat, hogy megsavanyítsák.

Az így összeállított "koktéllal" három hétig naponta hatszor vagy ötször etetik a kiskutyákat, egészen addig, amíg önállóan nem esznek. Más források szerint viszont egy hónapos koráig naponta háromszor kell etetni, mégpedig nyolcórás időközönként, naponta kétszer 1-2 hónapos kor között, végül naponta egyszer kéthónapos kor után.

A kiskutyákat ébresszük fel etetés előtt, hogy üríthessenek. Ha nem vizelnek automatikusan a felébredés után, akkor óvatosan simogassuk a hasukat, hogy megkönnyítsük kisdolguk elvégzését. Ezután megetethetjük a kölyköket, majd "büfiztessük" őket, vagyis egy-két percig tartsuk a kiskutyákat függőleges helyzetben. A bélsárürítést úgy segíthetjük elő, hogy olajba mártott vattapamaccsal dörzsöljük hátulsó fertályukat. Az apróságok evés és ürítés után rendszerint egészséges, mély álomba merülnek.

A munkakutya táplálása

A kutyatulajdonosok döntő többségének nem nagyon kell magyarázni, hogy mit értünk munkakutya alatt. Miután azonban ma már rendkívül szerteágazó az a terület, amelyen ilyenfajta kutyák tevékenykednek, annyit mindenképpen tisztáznunk kell, hogy mi magunk milyen feladatokat végző ebeket sorolunk ebbe a csoportba. Ide tartoznak szerintünk az őrző-védő ebek, a pásztor- és juhászkutyák, a vadászkutyák, a versenyagarak, a mentőkutyák, a vakvezetők, a katasztrófakutyák. Mint látjuk, rendkívül népes társaságról van szó, hiszen, hogy csak egyetlen példát említsünk: a vadászkutyákon belül is rengeteg speciális fajtát különböztethetünk meg a vadászási mód, a vad faja, nagysága alapján. Ilyenek például a pointerek, a vérebek, a retrieverek, a szetterek, a terrierek, a spánielek, a kopók, a tacskók és a lajkák... Egyszóval, ha munkakutyáról beszélünk, minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy legalább 100-150 fajtát kellene felsorolnunk. Éppen ezért meglehetősen nehéz, illetve szinte lehetetlen olyan etetési szabályokkal, táplálási tanácsokkal szolgálni, amelyek kivétel nélkül minden munkakutyára vonatkoztathatók. Ennek ellenére kíséreljük meg a lehetetlent...

Nem valószínű, hogy sokat tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a munkakutyának több táplálékra van szükségük mint a lakásban vagy a kertben tartott "kedvenceknek". Az első általános szabály tehát az, hogy ezeknek az ebeknek kb. 30-40 százalékkal többet kell enniük naponta, mint "dologtalan" társaiknak.

 

 
A munkakutyának több táplálékra van szüksége, mint a "dologtalan" kedvencnek

Azt is általános szabályként fogadhatjuk el, hogy szorgalmasan tevékenykedő munkakutyáknak speciális feladatuk elvégzése előtt csak könnyen emészthető ételt adjon a gazdájuk: a napi fejadag zömét inkább "munka után" egyék meg. A teljes táplálékmennyiséget úgy osszuk el, hogy munka előtt a fejadag egynegyedét, a feladat elvégzése után pedig háromnegyedét adjuk oda a kutyának. Pihenőnapokon a táplálék mennyiségét természetesen csökkenthetjük.

Minden munkakutya számára életbevágóan fontos, hogy akkor és annyit igyon amennyit csak akar. Ezzel az egyszerű dologgal teljesítőképességét kb. 70-75 százalékkal fokozhatjuk! A dolgozó kutyáknak egyébként többletenergiára (szénhidrátokra, zsírokra) is szüksége van. Ezenkívül több B1- és B2-vitamint adjunk neki, mint egyéb kedvenceknek. E-vitaminra is szüksége van, mert ez serkenti az izom működését.

A fokozott igénybevétel során a kutya vércukra csökkenhet. Ilyenkor, munka után egy vagy két órán át esetleg reszket, nehezen mozog. Ezek a tünetek rendszerint azt jelzik, hogy egyrészt a kutyát előző nap hússal etették, másrészt viszont aznap semmit nem kapott enni. Az ilyen ebeken végzett laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy vérük vércukorszintje rendkívül alacsony. Ezt a problémát "kivédhetjük", ha munka közben időnként egy-két kockacukrot adunk a kutyának.

Sajátos összefüggéseket fedezhetünk fel a munkakutya helyesen összeállított étrendje és a kiképzés eredményessége között. A túl sok sótartalmú ételt fogyasztó állat például rengeteg vizet fogyaszt, s mivel ennek megfelelően gyakran kell vizelnie - gyenge alannyá válik a kiképzésben! A székrekedéses kutyát - amely ürítéskor fájdalmat érez, s vonít mint a fába szorult féreg - előbb ki kell kezeltetni bajából és csak azután szabad kiképzésbe vonni, mert ellenkező esetben figyelmét nem a "tanagyagra", hanem kellemetlen tüneteire összpontosítja...

A felsorolt példák talán kellőképpen érzékeltetik: milyen fontos a munkakutya nevelése, kiképzése szempontjából a gondosan, szakszerűen összeállított táplálék.

Beteg kutya diétája

A beteg kutyának nemcsak gondos ápolásra és bánásmódra, hanem szakszerű diétára is szüksége van.

Ha a kutya beteg, nem ehet zsíros, nehezen emészthető táplálékokat. Szervezete viszont a betegség alatt sem nélkülözheti a fehérjéket, s a vitaminokat és az ásványi anyagokat. Ügyelni kell a beteg szervezet folyadékháztartásának egyensúlyára is. Ezért a kutyát gyakran kínáljuk húslevessel, teával, vízzel.

 

 

A beteg kutya gyógyulását a gondos diéta is segíti

A betegség előtt és alatt megváltozik a szervezet tápanyagszükséglete, rendszerint csökken az étvágy. Általános alapelv, hogy a beteg állatot soha nem szabad agyonetetni. Fokozottan érvényes ez a beteg kiskutyákra!

Az étvágytalanságnak számos oka lehet. Sok kutya például kórházi környezetben annyira rémült és bánatos lesz, hogy egyszerűen nem hajlandó enni. Egyes sebészeti beavatkozások is elég nagy kellemetlenséget és fájdalmat okozhatnak ahhoz, hogy az eb étvágytalanná váljon. Ritkábban a fogzás is elveheti a kölyök étvágyát. Öreg kutyáknál viszont a fogak elvesztése vagy a rossz fogazat akadályozhatja az eledel elfogyasztását.

Gyomor- és bélgyulladásos ebek gyakran hánynak, nem marad meg bennük a táplálék. Egyes kutyák bizonyos ételekre allergiásan reagálnak, a bélférgességben, hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedő ebek pedig nem emésztik meg kellőképpen a táplálékot. A zsírban oldódó vitaminok (A-, D- E- K-vitamin) például rosszul hasznosíthatók, ha a betegség (mondjuk: hasnyálmirigy-gyulladás) gátolja a zsírok emésztését és felszívódását.

Azok a gyógyszerek, amelyek csökkentik a bél normális baktériumflóráját, egyúttal csökkentik a B6-vitamin mennyiségét is, amit a bélbaktériumok állítanak elő.

A tápanyagszükséglet nagymértékben függ a beteg állat korától. A fiatalabb kutyák nagyobb mennyiségű fehérjét és ásványi anyagot igényelnek, mint öregebb társaik. Azoknak a kutyáknak, amelyek - hányás, hasmenés vagy túlzott vizelés következtében - sok folyadékot veszítettek, kiegészítésképpen adjunk B-vitaminokat. Ezek ugyanis vízben oldódnak, s ilyenkor a normálisnál nagyobb mértékben távoznak az állat szervezetéből.

Az étrend hirtelen megváltoztatását is kerülni kell. Ha az állat bizonyos ételekhez szokott, akkor az emésztőtraktusban a baktériumflóra ezekhez alkalmazkodik. Amennyiben a táplálék összetételét hirtelen mégis megváltoztatjuk, az hasmenéssel, esetleg súlyos étvágytalansággal járhat.

A táplálékot a beteg kutya számára tegyük könnyen hozzáférhetővé és kívánatossá. Ha például az élelmet apróra vágjuk, nagyobb felülete válik szabaddá, a kutya tehát jobban érzi az illatát, és nyilván szívesebben is fogyasztja el.

A terápiás használatra összeállított diéták rendkívül értékesnek bizonyulhatnak a gyakorlatban. Hatásuk olykor egyenesen életmentő.

A gyomor- és bélgyulladásos kutyák az ételek egy részét képtelenek megfelelően megemészteni. Az ilyen állatoknak édeskés, alacsony nyersrosttartalmú, étvágygerjesztő és tápláló ételeket adjunk, amelyeket vízben oldható vitaminokkal egészítsünk ki. Ezeknek az állatoknak ugyanis - a rendszeres hányás vagy a hasmenés miatt - jelentős a folyadékveszteségük, így azután a szó legszorosabb értelmében kimosódik szöveteikből a korábban jelenlévő B-vitamin minden kis tartaléka. A beteg állat tápláléka jó minőségű fehérjékből (például sovány húsból, főtt tojásból, disznósajtból, különböző zsigeri szervekből), valamint könynyen emészthető szénhidrátokból álljon, minimális nyersrosttartalommal. Miután a zsírok emésztése bizonyos nehézségekkel jár, ezeknek a kutyáknak ne adjunk zsíros ételeket.

Naponta többször, kisebb mennyiséget egyenek. A melegített ételeket mellőzzük, a hideg táplálék ugyanis ritkábban készteti hányásra az állatot. Vizet csak keveset - de viszonylag gyakran - adjunk, azt is csak hidegen.

A beteg ebek zöme kisebb-nagyobb fokú kiszáradásban szenved. Ezt a lehető leghamarabb orvosolni kell. A kiszáradt állat hajlamos arra, hogy többször igyon mint amennyit eredményesen felhasználhat.

Ráadásul többnyire "visszaadja" a vizet, még akkor is, ha csak kis adagokban kínáljuk neki. Ilyenkor célszerű elvonni, pontosabban infúzió formájában adagolni a folyadékot. Ez természetesen az állatorvos dolga!

A májgyulladásban szenvedő állat táplálása meglehetősen komoly faladatot ró a tulajdonosra, tudniillik szervezetének teljes működését megváltoztatja az a tény, hogy a mája beteg. Márpedig a máj "méregtelenítő képességének" elvesztése kihat az állati szervezet minden egyes szövetére és sejtjére, emiatt a májelégtelenségben szenvedő kutya számára előírt diéta és egyéb gyógyszeres terápia betartása szinte életbevágó fontosságú.

A májgyulladásos állat többnyire teljesen étvágytalan, ezért a tulajdonos minden leleményességére szükség van ahhoz, hogy kutyáját egyátalán megetesse. Az ilyen eb tápláléka csak minimális mennyiségű zsírt és mindössze csak annyi fehérjét tartalmazzon, amennyi elegendő a normális anyagcsere-veszteség pótlására. Ugyanakkor nagy mennyiségű szénhidrátra, B-vitaminokra és zsírban oldódó vitaminokra van szüksége. A zsírfogyasztást egyébként azért kell mérsékelni, mert a zsírszegény étel, egyrészt az epekiválasztást kevésbé serkenti, másrészt pedig a gyomor és a bél munkáját is csökkenti.

A beteg kutya könnyen emészthető ételeket fogyasszon, s mivel a májbetegséget gyakran gyomor- és bélhurut is kiséri, ezt is figyelembe kell venni az élelmiszerek összeválogatásánál.

A hiányos, egészségtelen táplálkozás olykor különféle bőrbetegségek jelentkezésével boszszulja meg magát. A belső paraziták is okozhatnak bőrbetegséget, mert gátolják a tápanyagok normális felszívódását.

Bőrbetegségben szenvedő kutyáknak nagy mennyiségű és kiváló minőségű fehérjediétára van szüksége. Mérsékelt mennyiségű zsírt, továbbá szénhidrátokat, ásványi anyagokat és vitaminokat is adjunk az állatnak. A vitaminok közül egyébként különösen a zsírban oldódóak vannak jó hatással a beteg bőrre.

A szív- és érrendszeri zavarokkal bajlódó kutyának olyan diétára van szüksége, amelyben kevés a nátrium és mérsékelten magas a fehérje-, valamint a szénhidráttartalom. A nátrium hatására ugyanis a szívrendellenességgel küszködő állat szervezetében túl sok folyadék halmozódik fel. Miután a szívelégtelenségben szenvedő kutyák zöme sok fehérjét ürít, ezt a vesztesége pótolni kell. Kitűnő fehérjeforrás a baromfi-, a sovány marha- vagy sertéshús. Szénhidrátként szóba jöhet a burgonya, a rizs, a kenyér, valamint a különböző főzelékfélék. Kiegészítésként növényi olajat, margarint, valamint vitaminokat és ásványi anyagokat adjunk.

A cukorbetegség ritkán - főleg idős korban - fordul elő. Ennek a bonyolult anyagcsere-betegségnek lényege a cukorháztartás zavara. Emiatt a szervezet vércukortartalma nagy, s így hamarosan a vizeletben is megjelenik a cukor. Kiválasztásához sok vízre van szükség; a beteg kutya sokat iszik és rengeteget vizel. A gyógyítás lényege az, hogy igyekezzünk helyreállítani az állat felborult anyagcseréjét. Az alkalmazott gyógyszeres terápiát természetesen csak állatkórházi körülmények között lehet megállapítani.

A cukorbeteg kutya kezelése során gondoskodni kell az elfogyasztott élelem mennyisége és jellege, valamint az állat számára megengedett tevékenység és az adagolt inzulin mennyisége egyensúlyáról.

A megfelelő élelemadagot az állat testtömege alapján viszonylag hamar meghatározhatjuk. Ezt a mennyiséget a kutyával naponta kétszer, fele-fele arányban etessük meg. Szabályozzuk az állat mozgását és tevékenységének mértékét is.

A krónikus hasnyálmirigy-megbetegedésben szenvedő kutya egészen különleges diétát igényel. Tápláléka általában csupán minimális zsírt tartalmazhat, kalóriaszükségletének zömét pedig mérsékelt mennyiségű szénhidráttal és fehérjével biztosítsuk. A táplálék általában 20 százaléknál kevesebb fehérjét tartalmazzon. Ez a finomra darált húsból, mérsékelt mennyiségű főzött gabonaféléből, esetleg kenyérből, valamint vitaminokból és ásványi anyagokból állhat.

A vesebetegség káros hatással van a kutya testének valamennyi szövetére és sejtjére. Miután a vese nagymértékben felelős a test öszszes sejtjének belső környezetéért, elégtelen működése esetén az egész szervezet károsodik. Ez azt jelenti, hogy az emésztés, a felszívódás, valamint a szervezet egyéb funkciói is bizonyos fokig romlanak. Az ilyen betegségben szenvedő állatok táplálására rendkívüli gondot kell fordítanunk.

Az akut vesegyulladásos ebek kizárólag csak az ízléses, tápláló és kiváló minőségű ételeket hasznosítják megfelelően. Elsősorban magas biológiai értékű fehérjére van szükségük, mert sok fehérjét választanak ki vizeletükben, és ezt pótolni kell.

Ezzel ellentétben a krónikus vesegyulladásban szenvedő kutyák aránylag kevés fehérjét ürítenek. Az is igaz viszont, hogy rengeteget vizelnek, tehát a szervezett fehérjevesztesége mégiscsak jelentős. Nagy általánosságban azt tartsuk szem előtt, hogy annyi fehérjét tartalmazzon a táplálék, amennyit a beteg állat szervezete képes feldolgozni.

A krónikus vesebetegségben szenvedő kutyát naponta többször, kisebb adagokban etessük. B-vitaminokból a különben szükséges mennyiség tízszeresét adagoljuk. A táplálékot sózzuk meg, nem csak azért, mert ezek az ebek igénylik a nátriumot, hanem azért is, mert a konyhasó elősegíti a szervezetben a víz átalakulását. Márpedig a beteg állat többet iszik és több vizeletet ürít. A gyakori vizelés viszont elősegíti a vese működését.

A gáttájéki betegségben szenvedő kutyák csak nagyon keveset ehetnek, hogy székletük minimális legyen. Medencecsonttörés, gáttáji területen végzett sebészeti beavatkozás, végbéltályog vagy a végbél területét érintő egyéb műtétek után az állatok nehezen ürítenek. Ilyen esetben ugyancsak szigorú diétával csökkenthetjük a bélsár mennyiségét. Ennek érdekében egyébként kizárólag teljesen emészthető élelmiszereket adjunk a kutyának - például sovány darált húst, főtt tojást, főtt gabonaféléket. A kutya mellesleg jól tűri a kizárólag húsból álló étrendet is, ami ugyancsak csökkenti a bélsárürítést, de nem biztosítja a megfelelő kalcium-foszfor arányt. Vitaminokkal és ásványi anyagokkal gondoskodjunk tehát ennek pótlásáról.

A kövér eb fogyókúrája

Az elhízás súlyosan veszélyezteti a kutya egészségét. Sokan nem gondolnak arra, hogy az állat kalóriaszükséglete fordított arányban változik méretével és korával, ezért az elhízás problémájával első sorban az öregebb kutyák bajlódnak. A túltáplálás egyébként főként a kis termetű ebek jellegzetes "betegsége", de a nagy testű kutyák között is találhatunk kórosan kövér egyedeket.

A kövér kutya élete nehezebb és többnyire rövidebb is; minden mozdulat külön erőfeszítést jelent a számára. Az elhízás hátrányosan befolyásolja a tüdő, a szív és a máj működését, elősegítheti az ekcéma, a cukorbaj és más betegségek kialakulását.

Az elhízás azért is veszélyes, mert csökkenti a kutya természetes ellenálló képességét a baktériumos, valamint a vírusos betegségekkel szemben. Az ilyen fajta csökkent ellenálló képességnek a pontos mechanizmusát még nem ismerjük teljesen. Egyes szakvélemények szerint ezért a jelenségért a fehérje-anyagcsere lehetséges változásai a felelősek.

A "súlycsökkenési program" eredménye függ az állat életkorától, valamint az előírt diéta szigorú betartásától. A kutya súlyát rendszeresen ellenőrizzük, és az eredményt jegyezzük fel, hogy nyomon követhessük a fogyás folyamatát.

A kövér ebnek mindenekelőtt kevés zsírt, mérsékelt szénhidrát- és magas fehérjetartalmú táplálékot adjunk, és ezt megfelelő menynyiségű ásványi anyagokkal és vitaminokkal egészítsük ki. A baromfihús, a marhaszív, a főtt tojás rendkívül kitűnő fehérjeforrás, ráadásul viszonylag csekély a zsírtartalmuk.

A kövér eb szénhidrátigényét főzelékfélékkel csökkenthetjük, de - puffasztó hatásuk miatt - mellőzzük a sok borsót és babot. Nem árt, ha a "koplalásra" ítélt állatot naponta több alkalommal etetjük - természetesen az előírt mennyiséggel -, hogy kevesebbet éhezzen.

Az elhízott kutyának egyébként jót tesz, ha hetente egyszer koplaltatjuk. Ezeken a napokon egy-két darab keksz kivételével - egyátalán ne adjunk enni a kutyának. Vizet természetesen ihat, amennyit csak kíván, mert a "böjti nap" nem jelenti azt, hogy az állatnak szomjaznia is kell.